2020.08.30
Jelentkezzen Ön is a rendőrség által szervezett, országos közlekedésbiztonsági vetélkedőre, amelynek elsődleges célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet a körültekintő, megfontolt és példamutató közúti közlekedési magatartás fontosságára, közösségnevelő hatására.
2020.08.29
2019. évben is meghirdette az Agrárminisztérium a zártkerti revitalizációs programot.
2020.08.25
Sikeres volt az egészségügyi felhő költöztetése - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
2020.08.25
A Tanítóképző Főiskolához riasztották a szekszárdi tűzoltókat.
2020.08.24
A járványügyi veszélyhelyzet idején bevezetett lehetőség népszerűnek bizonyult, májustól augusztus közepéig mintegy hétezer online nyelvvizsgát tettek, közel ötezret sikeresen. A napokban megjelent kormányrendelet értelmében az erre alkalmas és megfelelően felkészült vizsgaközpontok újabb határidő meghatározása nélkül, a továbbiakban is szervezhetnek online nyelvvizsgát.
2020.08.23
Négy napon át Pakson vendégszerepelt az Eötvös Cirkusz, History című előadásukkal.
2020.08.21
Szeptember elsejétől a jelenleginél szigorúbb szabályt kell alkalmazni a külföldi utazásokra a koronavírus-járvány miatt, ezekre a jövő heti kormányülésen tesz javaslatot az operatív törzs - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón.
2020.08.19
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága egymillió forintra büntette a Paksi FC együttesét.
2020.08.18
Augusztus 15-étől havi 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedett a felsőoktatási hallgatóknak biztosított szabad felhasználású, kedvező kamatozású Diákhitel1 összege; két nap alatt több száz diák élt a lehetőséggel - közölte Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója hétfőn az MTI-vel.
2020.08.17
Jó hangulatban telik az egyhetes alkotótábor Sárszentlőrincen.
2020.08.16
Már 200 ezer évvel ezelőtt is szerettek ágyban aludni az emberek - állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport, amely alváshoz és munkához használt "fűágyak" nyomait fedezte fel a Dél-afrikai Köztársaságban lévő KwaZulu-Natal tartománybeli Border barlangban.
2020.08.14
Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, amelyet csütörtökön egy irányítástechnikai berendezés hibája miatt állítottak le - közölte az erőmű kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
2020.08.14
Művésztelep folytatja Tolna megyében az egykori kölesdi képzőművészeti közösség, a Látásbrigád szellemi örökségét; az Új Látás elnevezésű telep második alkalommal, ezúttal Sárszentlőrincen kezdi meg egyhetes működését.
2020.08.13
Az NB I-ben maradás a cél a megfiatalított kerettel induló Paksi FC labdarúgócsapatánál, amely a szombati Újpest elleni nyitányon tartja teljesen elkészült stadionjának avatóját.
2020.08.13
A fiatalok világnapja alkalmából „Fiatalokkal a fenntarthatóságért” címmel kreatív poszter pályázatot hirdet középiskolások és egyetemisták számára az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - jelentette be Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár.
2020.08.29
Az elmúlt időszakban Szekszárdon és környékén a parlagfű pollenkoncentrációja meghaladta a nagyon magas értéket, és várhatóan országszerte emelkedni fog.
2020.08.29
Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás.
2020.08.25
A program keretében azok a családok, ahol 2019. október 1. és 2020. augusztus 20. között született kisbaba, facsemetét igényelhetnek, amennyiben vállalják, hogy elültetik és gondozzák a fát, hogy együtt cseperedjen gyermekük és életfája, valamint később évente fotót küldenek róluk.
2020.08.24
Elkezdődött a szarvasbőgés a Gemencen, a Gemenc Zrt. augusztus 28. és szeptember 12. között erdei vasúttal szervez kirándulást a bőgéstől leghangosabb erdőrészekhez - közölte az erdőgazdaság hétfőn az MTI-vel.
2020.08.24
A nagyobb autóbusz-állomásokon is ellenőrzi a rendőrség a közegészségügyi előírások - például a maszkviselési kötelezettség - betartását a jövő héten, mert az elmúlt időszakban egyre többen utaznak maszk nélkül - közölte a Volánbusz Zrt. pénteken az MTI-vel.
2020.08.22
Elkészült, és megkapták a köznevelési intézmények a következő tanévre vonatkozó járványügyi protokollt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
2020.08.19
Megpróbált elmenekülni az igazoltatás elől egy dombóvári férfi, aki érvényes jogosítvány nélkül, 150 kilométer/órás sebességgel hajtott egy forgalomból kivont autóval - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
2020.08.19
Szekszárdon és a környékén is elérte a levegőben a parlagfű pollenszáma azt a magas koncentrációt, amely már allergiás tüneteket okoz.
2020.08.18
Tizenkét megyében és a Duna árterületén folytatódik a szúnyogirtás a héten - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese hétfőn az MTI-vel.
2020.08.17
Enyhe földrengés volt szombat kora este Tolna megyében - közölte honlapján a katasztrófavédelem.
2020.08.15
Szeptember 10-ig lehet pályázatokat beadni a Foglalkoztatás 2020 programban, amelyben 182 millió forint érhető el megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatására - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára pénteken Albertirsán.
2020.08.14
Zivatarveszély miatt csaknem az egész országra figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2020.08.14
Az augusztus 20-i nemzeti ünnep miatt módosul a nyitvatartási rend a kormányablakokban és az okmányirodákban.
2020.08.13
Nyáron történik a legtöbb közlekedési baleset a magyar közutakon és külföldön is - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési osztályának vezetője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
2020.08.12
Továbbra is önállóan beavatkozó tűzoltó egyesületként működhetnek tovább a kurdiak önkéntesei, az augusztus nyolcadikán, délelőtt kilenc órakor kezdődő sikeres gyakorlatukat követően.