2018.11.21, Szerda

Kirakat

Hogyan változik az autó értéke az évek múlásával?

2018.10.02

Az első kérdés, ami az autóvásárlással kapcsolatban általában felmerül, hogy inkább új, vagy használt autót érdemes választani. Egyesek ragaszkodnak egy bizonyos márkához, ám a legtöbb ember az ár és a felszereltség alapján dönt. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk meg, hogy az Eurotax adatai alapján mekkora értékcsökkentést szenvednek az autók egy, öt és tíz éves időtávon.

Okostelefon helyett mászóka: sporteszközöket kapott a szentkirályi iskola

2018.09.25

A Szentkirályi Ásványvíz jótékony programjában futással gyűjtötték össze a részvevők a fejlesztéshez szükséges pénzt.

Gyere túrázni a Kékestetőre, te se hagyd ki az Első lépés a természetbe programsorozatot!

2018.09.20

Nagy sikerrel, hatalmas érdeklődés mellett debütált a Kékestető Nonprofit Kft. új állandó túrasorozata, az Első lépés a természetbe! program szeptember 8-án. A túrán a legfiatalabb természetjáró óvodásokon át a fiatal felnőtteken keresztül sok nyugdíjas is részt vett.

Kutyatulajdonosként ezekre érdemes odafigyelned ősszel

2018.09.13

Az egyre hűvösödő éjszakák és rövidülő nappalok mindannyiunkat emlékeztetnek arra, hogy beköszöntött az ősz. Ez az évszak csodás kalandokra nyújt lehetőséget kutyánkkal, azonban számára a szokásosnál több veszélyt is rejt. Az erdőkben megjelenő mérgező gombáktól a vegyszerekig sok mindenre kell odafigyelned. Cikkünkben ezeket gyűjtöttük össze neked.

Bemutatjuk a Dunakanyar egyik sikertörténetét

2018.02.08

Hogyan lett egy archaikus szállodából közkedvelt konferenciaközpont? A lenyűgöző kilátású Silvanusban orvosok, bankárok, önkormányzati és céges vezetők is visszatérő vendégeknek számítanak.

Felpezsdült a pezsgőpiac!

2017.12.29

Az ünnepek alatt sok család asztalára kerül egy-két palack pezsgő a megközelítőleg 20 millió palackos éves pezsgőfogyasztásból, ma már minden negyedik üveg az izsáki Royalsekt Zrt. Pezsgőpincészetnél készül, amellyel a magyar pezsgőpiac meghatározó szereplője.

A vendéglátás fellegvára: Hotel Silvanus****

2016.11.22

Egy napra a természetbe, Magyarország legszebb kilátására vágytunk és egyben jót szerettünk volna ebédelni. Úgy döntöttünk felkeressük a Dunakanyart és ebben a formációban az általunk vélt legjobbat - a vendéglátás fellegvárát - a Hotel Silvanus Panoráma éttermét.

Kreatív támogatások a tetőfelújítóknak és -építőknek

2016.11.07

A technológiai fejlődéssel együtt a felhasználói igények is növekednek, ennek köszönhetően a gyártó cégeknek is fejleszteniük kell nem csak a termékeiket, hanem informatikai hátterű szolgáltatásaikat is. A Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. olyan innovatív támogató megoldásokat kínál, amelyekkel segítséget nyújtanak az építkezőknek a tetőépítéshez vagy -felújításhoz, valamint megkönnyítik a választást, hogy könnyebben tervezhessenek a várható költségekkel.

Mi kell a viharbiztos tetőkhöz?

2016.08.26

Az egyre szélsőségesebb időjárás miatt időszerű kérdésre a Terrán hét pontban adta meg a választ.

Álombeli kisváros, smaragdzöld drágakő – Murau és a Grüner See

2016.05.18

Gurulj két keréken, bámulj és strandolj – Családi kerékpárút a Mura mentén

2016.05.16

Kalandozz Ausztria leghosszabb zuhatagútján

2016.05.14

HOTEL SILVANUS**** EGY NEM HÉTKÖZNAPI HELY AJÁNLATA HÉTKÖZNAPOKRA!

2016.05.04

Van egy hely, ahol idén a májusi hétköznapokon 30%-os kedvezménnyel várjuk Önt!

Tűzoltókat toboroztak Balassagyarmaton

2016.04.20

Számos fiatalembert mozgatott meg a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltsége által hétfőre meghirdetett toborzás.

Október 14-én ismét Első lépés a természetbe! túra indul Kékestetőről

2018.10.02

Újra az 1. kategóriába sorolt program várja a vendégeket, a Fából va(s)karika című könnyű túra.

Rendhagyó természetismeret óra az ország csúcsán, Kékestetőn

2018.09.21

A Kékestető helyi adottságai miatt kiválóan megfelel az erdei iskolák követelményeinek, távol a nagyvárosok zajától, rossz levegőjétől, az erdő nyugodt életritmusában, mely a városi gyerekek számára új élményt jelenthet.

Őszi fűtéskorszerűsítés - mik a lehetőségek idén, és mit tervezzünk jövőre?

2018.09.20

A hűvösödő nappalok mindannyiunkat emlékeztetnek, hogy bizony itt a nyakunkon a 2018/19-es fűtési szezon. Vannak, akik nyáron foglalkoztak ingatlanjuk fűtési korszerűsítésével, sokan azonban mostanáig halogatták a munkálatokat. Ha Ön is tervezett valamilyen felújítást, de nem tudja, idén belevághat-e még, akkor cikkünkből megtudhatja, hogy mi fér bele még az idei évbe, és mit tervezzen jövőre.

Magasan a legjobb túrázni: irány a Kékestető!

2018.08.30

Kalanddús egyéni-, és szervezett túrák várják a természet szerelmeseit hazánk legmagasabb pontján – a Kékestetőn. Az egyedül, vagy kisebb csapattal teljesíthető barangolásokon kívül érdemes részt venni Demecs Norbert, az I love Mátra bronz jelvényes túravezetője által összeállított legendákkal és praktikus ismeretekkel is tarkított tematikus túráin is.

Kecskeméten találkoznak a mérnök szakma nemzetközi és hazai nagyágyúi

2018.02.08

A március 8-án kezdődő IDEA 2018 Konferencia megkapta az országos mérnök továbbképzési rangot.

Lantos Árpád: Hazánk a közép-európai turizmus fellegvára lehet!

2017.01.23

Nagy pelyhekben szállingózott a hó Visegrádon, amikor az alábbi interjú felvételére sor került a hazai szállodaipar egyik tapasztalt hotel-igazgatójával, Lantos Árpáddal. Mialatt az interjú készült a Hotel Silvanus étterméből, szobáinak erkélyeiről és teraszáról lankadatlanul exponáltak masináikkal a szépséges kilátásra rácsodálkozó vendégek. A hatalmas családi hotel wellness részlegéből vidám zsibongás hallatszott, a hallban megépített kandalló halk duruzsolása pedig minden vendégre, így ránk is pozitívan hatott. Januárban és februárban ráadásul többször is friss hóval játszadozik errefelé a szél, így ha némi szerencse folytán, éppen akkor szakad ki az angyalkák dunnája, amikor itt töltik szabadidejüket, akkor a kedves Vendégek a tökéletes pihenésen és a panorámán kívül Holle Anyó meséjébe is belecsöppennek.

Népszerű termékeinek köszönhetően ismét Pegazus díjas a Terrán

2016.11.17

Az idén immár nyolcadik alkalommal megrendezett Pegazus Díj átadóján a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. újra átvehette a Piacvezető kategória oklevelét.

Idén is keresi a legszebben kivitelezett tetőket a Terrán

2016.09.05

A kivitelezés technikája, az épülettel való összhang is számít, a legjobbak az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) versenyébe kerülnek, ahol a tetőnek egy kritikus helyen történő megbontására is sor kerülhet.

Felújító vakolatok alkalmazása nedves és sóterhelt falazatok esetén

2016.06.15

A magyarországi települések utcaképéhez – sajnálatos módon – szinte elmaradhatatlanul hozzátartoznak a nedves, foltos, sókivirágzásokkal teli épületlábazatok. Pedig az esetek nagy részében a megfelelő felújító vakolatokkal ezek a problémák évtizedekre megoldhatók lennének.

Utazz gőzössel! – mesebeli kisvasút a Mura mellett

2016.05.17

Töltődj fel! - Relax Resort Wellness**** magyar hotel Ausztriában

2016.05.15

Tavaszi élményekre felkészülni, magyarok között Ausztria zöld szívében!

2016.05.13

Bátaszék legöregebb fája, a molyhos tölgy lett az év európai fája

2016.04.22

Bátaszék legöregebb fája, a település büszkesége, a Szent Orbán Kápolna melletti molyhos tölgy lett a 2016-os év európai fája.