2024.10.11, Péntek
Szendi Zoltán az Év Tisztje
tolna.katasztrofavedelem.hu

Szendi Zoltán az Év Tisztje

tolna.katasztrofavedelem.hu

2020.01.29. 13:38

Éves értékelő állománygyűlést tartottak a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon január 28-án, ahol elismerések átadására is sor került.

Az állománygyűlésen a katasztrófavédelem országos, területi és helyi vezetői mellett megjelentek a társ- és rendvédelmi szervek, szakmai szövetségek, együttműködő szervezetek képviselői. A belügyminiszter képviseletében dr. Kontrát Károly miniszterhelyettes vett részt a rendezvényen. 

Elsőként dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató foglalta össze a szervezet tavalyi tevékenységét. A tábornok a hagyományokhoz híven szakterületről szakterületre haladva beszélt az elvégzett munkáról, az elért eredményekről, illetve a tendenciákról. Értékelő beszédében külön hangsúlyt fektetett egyebek mellett az önkéntes tűzoltóságokkal és mentőcsapatokkal való közös munkára, a megelőzés fontosságára, az európai uniós és saját forrásokból megvalósított beruházásokra, a szervezet humánhelyzetére, illetve a különféle szervezetekkel, társszervekkel való együttműködésre. Szavait köszönetnyilvánítással zárta: „Szeretném megköszönni a katasztrófavédelem teljes személyi állományának a 2019-es munkáját.”

A főigazgatói összefoglalót követően Kontrát Károly és Góra Zoltán átadta azokat az elismeréseket, amelyeket a szakmai feladatok végrehajtásában nyújtott kiemelkedő, magas színvonalú teljesítmény alapján ítéltek oda az arra érdemeseknek. Az országos katasztrófavédelmi főigazgató az Év Tisztje címet adományozta iparbiztonsági kategóriában Szendi Zoltán Szabolcs tűzoltó alezredesnek, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság iparbiztonsági főfelügyelőjének. 

Az elismerések átadását követően a miniszterhelyettes a tárca szemszögéből értékelte a katasztrófavédelem tavalyi teljesítményét. Kontrát Károly parlamenti államtitkár úgy fogalmazott, köszönet jár a szervezet valamennyi munkatársának az elmúlt évi szolgálatért, mert tevékenységükkel hozzájárultak Magyarország biztonságához. „Magas szintű szolgálatteljesítés, egységes vezetés, gyors reagálás, ez jellemzi ma a katasztrófavédelem személyi állományának a tevékenységét, és jellemezte 2019-ben is.” – jelentette ki a miniszterhelyettes. Kontrát Károly felidézte mindazon lépéseket, amelyekkel a központi vezetés az elmúlt időszakban elismerését fejezte ki a fegyveres testületek állománya felé. Hozzátette, bízik abban, hogy a katasztrófavédelem állománya 2020-ban éppúgy helytáll a napi feladatok végrehajtása során, illetve a váratlanul érkező, gyakran ismeretlen, új kihívásokra is megfelelő válaszokat tud adni, ahogy tette azt az elmúlt esztendőben is. Végezetül kijelentette, a Belügyminisztérium vezetése kiemelt figyelmet fordít a katasztrófavédelem munkájára, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a feltételek rendelkezésre álljanak.

AktuálisKatasztrófavédelemAz év tisztje