2023.11.14
Több mint 840 ezer tanuló számára biztosított a gyorsabb wifi- és internetelérés, miután lezárult az állami köznevelési és szakképző intézmények informatikai rendszereit érintő fejlesztés - közölte a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) kedden az MTI-vel.
2023.03.17
Az összes magyarországi üzletét érintő beruházást jelentett be az ALDI Magyarország. A modernizáció során új húshűtőkkel látja el áruházait a vállalat, így nagyobb árukínálat lesz elérhető kisebb helyen. Az új biatorbágyi hűtőházának is köszönhetően az áruházlánc az elmúlt évben 7 milliárd forinttal nagyobb értékű megrendelést adott a magyar húsipar számára. Az ALDI továbbra is kizárólag magyar forrásból szerzi be frisshús-termékeit. Változik az áruházak belső elrendezése is, valamennyi papír- és vegyi áru immár egy helyen lesz megtalálható.
2021.12.11
A Pénzügyminisztérium jövőre is folytatja az országos bölcsőde fejlesztési programot.
2021.08.12
A pályázatok elbírálásánál kiemelten kezelték a környezetvédelmi szempontokat, az energetikai korszerűsítést és a hátrányos helyzetű gyermekek támogatását is.
2021.07.15
Négy új, termelőtevékenységre alkalmas csarnok épül, valamint raktárépületek felújítása, energetikai korszerűsítése is megvalósul.
2020.07.16
A két megyét érintő közös feladatokról, tervekről egyeztetett Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Orbán Attila, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke július 14-én Pakson. A megbeszélés kiemelt témája a kerékpárút-hálózat bővítésének lehetősége volt.
2020.06.10
A projekt keretében az önkormányzat a Szekszárdi Ipari Parkot kívánja fejleszteni. A beruházás 3 nagy részből áll; alapinfrastruktúra fejlesztés, csarnokfelújítás, illetve új csarnok építése.
2020.03.10
Az önkormányzati épületek energetikai felújítása és a rendőrlakás teljes rekonstrukciója is folyamatban van Bölcskén.
2019.12.19
Közel négymilliárd forint támogatást kap Magyarország kormányától Paks fejlesztési célokra, erről is szó volt a decemberi ülés után néhány nappal összehívott rendkívüli testületi-ülésen. Emellett tárgyalt a grémium arról is, hogy elkezdődik az új városi uszoda és élményfürdő tervezése.
2019.12.02
A kibontott tejtermékek minőségét a vásárlók az Interspar áruházakban megvehető, többször használható, tisztítható szilikon zárófedelekkel őrizhetik meg.
2019.09.26
Szabó Péter polgármester úgy tájékoztatott, hogy a közelmúltban a Kishegyi úti tagóvodában adtak át két udvari játszóeszközt, az és ez a mostani beruházás is egy tervezett fejlesztéssorozat része. Ennek keretében összesen kilenc játszóeszköz kerül óvodák udvarára, illetve közterületi játszóterekre, a szükséges forrást az idei költségvetésből biztosítja az önkormányzat.
2019.09.05
A vasárnapi Majosi SE – Kakasd SE megyei I. osztályú labdarúgó mérkőzés szünetében Filóné Ferencz Ibolya köszöntötte a futballistákat és a szurkolókat abból az alkalomból, hogy a város támogatásával több fejlesztés valósult meg a sportpályán.
2019.09.02
A szekszárdi csapvizet népszerűsítő környezetvédelmi kampány mellett infrastrukturális beruházásokat is megvalósítanak a megyeszékhelyen annak érdekében, hogy a város ivóvízzel történő ellátása tovább erősödjön.
2019.08.08
A településen több nagyobb volumenű felújítás is zajlott az elmúlt időszakban.
2019.05.10
Együttműködési megállapodást írt alá Ács Rezső, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere és Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter.
2023.04.14
Bővítette kapacitását 270 millió forintos beruházással a nyílászárók, épületvasalatok nagykereskedelmével, beépítésével foglalkozó bonyhádi Herbavit Kft. - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
2023.01.27
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz 236 millió forintos támogatásával fejlesztik a simontornyai vár környezetét.
2021.09.06
A mostani üzem növekedés mellett, a cég 2022-től a Bosch egyik hazai vállalata számára szerel össze fűnyíró- aprítógépmotorokat, melyhez pedig egy 50 fős üzemet fognak létrehozni Szekszárdon.
2021.08.05
Nem csak a kápolna szépül meg, az erdei útvonal is új tanösvényekkel gazdagodik.
2020.08.29
2019. évben is meghirdette az Agrárminisztérium a zártkerti revitalizációs programot.
2020.07.15
A Tolna megyébe érkezett gépjárművek bemutatása céljából, 2020.07.15-én, a Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság épülete előtt rendezett ünnepségen részt Dr. Balázs Gábor tű. ezredes, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és Dr. Bozsolik Róbert, Bátaszék polgármestere.
2020.06.07
Ötmilliárd forint értékű infrastruktúra-fejlesztés valósul meg a megyeszékhelyen.
2020.02.08
A baromfi-feldolgozással foglalkozó bátaszéki Bát-Grill Kft. 870 milllió forintos beruházással fejlesztette vágóüzemét - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
2019.12.12
Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból- jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
2019.10.09
Befejeződött a pincefalu turisztikai fejlesztése a Tolna megyei Györkönyben, ahol új kiállítótér, sétaút és játszótér készült.
2019.09.05
Idén több mint 2,8 milliárd forintot fordít az áram- és gázhálózat karbantartására és fejlesztésére az E.ON a szekszárdi üzemek területén.
2019.09.04
266 település nyert a Belügyminisztérium önkormányzati fejlesztésekre kiírt pályázatán - jelentette be Pogácsás Tibor, a tárca önkormányzati államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
2019.08.16
Az a turisztikai pályázat, amelynek során a györkönyi Pincehegy új elemekkel bővül, hamarosan lezárul, a fejlesztések azonban hosszabb távon is előnyt jelenthetnek a településnek.
2019.07.23
Nagyszámú érdeklődő előtt ismertették a hétvégén „A györkönyi Pincehegy építészeti örökségének turisztikai fejlesztése” című európai uniós pályázat beruházásait. A szóban forgó területre az önkormányzat Családi Napot szervezett, melyen a gyerekek és szüleik is érdekes programokon vehettek részt. Sokan voltak kíváncsiak a pályázati projekt állására, ráadásul a gyerekek az egyik attrakciót már ki is próbálhatták.
2019.05.03
Mindegy százezer hektárnyi területen javul a természetes élőhelyek állapota.