A két megyét érintő közös feladatokról, tervekről egyeztetett Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Orbán Attila, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke július 14-én Pakson. A megbeszélés kiemelt témája a kerékpárút-hálózat bővítésének lehetősége volt.
– A 99 települést magába foglaló Közép-Duna Menti Kiemelt Térség fejlesztési övezetet érintő gazdaságfejlesztési célok mellett kiemelt feladat a két megye kerékpárút-hálózatának fejlesztése – hangsúlyozta a paksi megbeszélés után Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke hozzátéve, hogy kerékpáros körutat szeretnének kialakítani a térségben. Orbán Attila, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke arról tájékoztatott, hogy a nyomvonal az elképzelések szerint összeköti majd a Duna-hidakon (jelenleg három híd köti össze Tolna és Bács-Kiskun megyét, valamint hamarosan épül a negyedik is) átmenő szakaszokat. – A kerékpárút-hálózat fejlesztése hasznos lesz a térség, így Paks számára is – húzta alá az alelnök.
A vezetők kiemelték, hogy a Balatont, a Velencei vagy a Fertő tavak megkerülését biztosító kerékpárutakhoz hasonló, kb. kétszáz kilométer hosszú, Tolna megyét és Bács-Kiskun megyét kerékpáron bejárhatóvá tevő úthálózat kialakítása jelentősen hozzájárulhat a turizmusfejlesztéshez a térségben. Az új kerékpárutak építéséhez várhatóan a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program újabb pályázati fordulójában biztosítanak forrást, a két megye szakembereinek együttműködése is jelentősen hozzájárulhat ennek sikerességéhez – tudtuk meg.
Az is elhangzott a találkozó tapasztalatainak összegzésekor, hogy a Közép-Duna Menti Kiemelt Térség fejlesztési övezet kialakítása rövidesen elkezdődik, ezért is fontos, hogy a két megye vezetői rendszeresen találkozzanak, egyeztessék, összehangolják a fejlesztési terveiket. Ahogy arról korábban már hírt adtunk, a fejlesztési tanács, amelyben az érintett megyék önkormányzatai és a minisztériumok képviseltetik majd magukat, koordinálja a feladatokat, segíti a pályázatokat, és segít az új források bevonásában.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.