2024.03.29, Péntek

Dombóvár

Már az óvodában jogosítványt szerezhetnek a dombóvári gyerekek

2018.03.26

Tavaly október óta tartanak a pedagógusok közlekedésbiztonsági foglalkozásokat hetente egy alkalommal a Zöld Liget Óvodában. Teszik ezt azért, hogy a gyerekek játékos formában sajátítsák el a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályait.

Dombóvár önkormányzata tesz a közbiztonság javításáért

2018.03.18

2,5 millió forintért fejlesztették a település térfigyelő kamerarendszerét és központját, az utóbbit a Városházáról a Koronás Udvarházba telepítették át.

Tolnanémedi-dombovári szakaszon harmadfokú a belvízvédelmi készültség

2018.03.10

Aktuális

Egyre több helyen rendelnek el készültséget a belvíz miatt - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délutáni Híradójában.

Negyedmilliárd vissza nem térítendő támogatást nyert Dombóvár felzárkóztatásra

2018.03.05

Újabb 250 millió forintos forrást nyert el az Európai Unió egyik alapjából egy olyan önkormányzati konzorcium, amit a dombóvári vezet.

Uzsorával gyanúsított férfit vettek őrizetbe Dombóváron

2017.11.17

Uzsora-bűncselekménnyel gyanúsított kaposvári férfit vett őrizetbe a dombóvári rendőrkapitányság - közölte pénteken honlapján a rendőrség.

Vasúti balesetet szimuláltak Dombóváron

2017.10.01

A gyakorlati feladatok végrehajtásába bekapcsolódtak a MÁV kivonuló műszaki csoportjai is.

Dombóváron zárul a gulágra hurcoltak életét bemutató vándorkiállítás

2017.09.18

Dombóváron nyílt meg pénteken a Magyarok a Szovjetunió munkatáboraiban 1944-1956 című, a Gulágra hurcoltak életéről szóló vándorkiállítás utolsó bemutatója.

Egykori igazgatójuknak állítottak szobrot a dombóvári gimnáziumban

2017.09.06

Nem csak az általános iskolákban, hanem a középiskolákban is megkezdődött a 2017/2018-as tanév. A dombóvári Illyés Gyula Gimnázium egy nagyon szép kezdeményezéssel indította az új tanévet.

Ausztriában is rajthoz állt a dombóvári ralikrosszos

2017.08.31

Az ausztriai Greinbachban bonyolították le augusztus utolsó hétvégéjén a Magyar Ralikrossz Bajnokság ötödik fordulóját.

Dombóváriak az ország legerősebb tűzoltói között

2017.08.29

Folytatva a hagyományt, Békés megye negyedszer adott otthont a TFA (Toughest Firefighter Alive) nemzetközi tűzoltó sportbajnokságnak. Az idén hat országból százhatvanegy tűzoltó érkezett a nemzetközivé vált viadalra.

Ismét szünetel a melegvíz-szolgáltatás Dombóváron

2017.08.23

Helyi hírek

Karbantartási munkálatok miatt újabb melegvíz-szolgáltatás kimaradásra lehet számítani Dombóváron az elkövetkezendő napokban.

Ifjú német harmonikások mutatták be tudásukat Dombóváron

2017.08.08

2017. augusztus 6-án a németországi Baden-Württemberg tartomány legjobb fiatal harmonikásaiból válogatott zenekar lépett színpadra kétszer is Gunarasban, a Dombóvár-Kernen Baráti Kör szervezésében.

Két napig nem lesz melegvíz Dombóváron

2017.08.02

Helyi hírek

Karbantartási munkálatok miatt melegvíz-szolgáltatás kimaradásra lehet számítani Dombóváron az elkövetkezendő napokban.

Folytatódik a dombóvári vár feltárása

2017.07.30

A feltárt falszakaszok alapján romkertet tervez kialakítani a város önkormányzata.

Átépítik a dombóvári Szigeterdőt: elkészültek a tervek is

2017.07.18

Sikert aratott az Országos Tervtanács előtt a dombóvári Szigeterdő átépítésére készített terv, Török Péter Ybl-díjas tájépítész és Pete Balázs okleveles építészmérnök munkája.

Az új RÁBA tűzoltó gépjármű kezeléséből tettek vizsgát Dombóvár és Szekszárd tűzoltói

2018.03.21

Aktuális

A RÁBA Aquadux-X 4000-es gépjárműfecskendő kezeléséből vizsgáztak a Dombóvári és Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltói március 21-én.

Dombóváron toboroztak

2018.03.17

Aktuális

A rendőrség továbbra is várja a határvadász-képzés iránt érdeklődőket.

Ügyviteli továbbképzést tartottak Dombóváron

2018.03.08

Aktuális

Ügyviteli továbbképzésben részesültek a Dombóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség munkatársai.

360 millió forintos fejlesztés kezdődik a dombóvári kórházban

2018.01.24

A dombóvári Szent Lukács Kórház 360 millió forintot fordíthat fejlesztésekre, képzésre az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) támogatásával.

A dombóvári Judo Klub kiemelkedő

2017.10.04

Közel száz versenyző mérte össze tehetségét.

Már szállítják a zöldhulladékot Dombóváron

2017.09.19

2017. szeptember 18. és 22. közötti időszakban ismét zöldhulladékszállítás lesz Dombóvár város területén.

Útburkolati jelfestések miatt parkolóhelyek lesznek lezárva Dombóváron

2017.09.07

Aki nem szeretné, hogy elszállítsák az autóját, az figyeljen a lezárás időpontjaira!

Több vonalon is változik a vasúti menetrend

2017.09.01

Felújítás miatt módosul a menetrend a Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár, a Budapest-Sárbogárd-Baja és a Budapest-Székesfehérvár vonalon is.

Jubileumi koncertre készül a Kapos Kórus

2017.08.30

Megkezdte a gyakorlást a fennállásának 45. évfordulójára tervezett őszi hangversenyére a dombóvári kulturális-művészeti élet egyik „zászlóshajója”.

Idén is remekeltek a dombóvári bábudöntők

2017.08.28

2017-ben augusztus 24. és 27. között rendezte meg a Dombóvári Szövetkezeti Spartacus SE az Ivanich Antal utcai csarnokban a veretes múlttal rendelkező Kaposmenti Kupát.

Pécsen járt a Dombóvári Szívklub Egyesület

2017.08.14

Az egyesület tagjai Dr. Bereczky Máriának, a Dombóvári Szent Lukács Kórház főorvosának vezetésével látogattak Pécsre.

Halmajon avatták fel a dombóvári szobrász alkotását

2017.08.06

A reformáció 500. évfordulója alkalmából felavatták - Varga Gábor dombóvári szobrász alkotását - Kálvin János egész alakos szobrát Halmajon.

Gyógyhellyé nyilvánították a dombóvári Gunarasfürdőt

2017.08.01

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) gyógyhellyé minősítette a dombóvári Gunarasfürdőt.

Szabadtéri filmvetítések kezdődtek Dombóváron

2017.07.21

Idén is elindult a „4 film - 1 nyár” című rendezvény a Tinódi Ház melletti területen.

Felújítják a dombóvári távhőrendszert

2017.07.15

A munkálatokat augusztus végig befejezik.