2024.10.11, Péntek

Uzsorával gyanúsított férfit vettek őrizetbe Dombóváron

MTI

2017.11.17. 11:03

Uzsora-bűncselekménnyel gyanúsított kaposvári férfit vett őrizetbe a dombóvári rendőrkapitányság - közölte pénteken honlapján a rendőrség.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy dalmand-alsóleperdi nő tett feljelentést, miszerint még 2008-ban kért kölcsön 200 ezer forintot a 44 éves férfitól azzal, hogy az összeg háromszorosát fizeti vissza.

A sértett nem tudta visszaadni a pénzt, ezért a férfi 2017 novemberéig havonta 25 és 100 ezer forint közötti összeg megfizetésére kötelezte, és kilenc év alatt ötmillió forintot vett át tőle.

A gyanúsított többször fenyegetéssel érte el, hogy a nő fizessen, illetve akadályozta meg, hogy feljelentést tegyen - írták.
 

AktuálisbűncselekményDombóvárTolna Megyei Rendőr-főkapitányság uzsora