2023.12.06
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2024. évi fordulójának eredménye.
2023.12.04
A címvédő Sopron meglepően simán, 15 ponttal alulmaradt Szekszárdon, a Diósgyőr ugyanakkor folytatta győzelmi sorozatát a női kosárlabda NBI alapszakaszának vasárnapi játéknapján.
2023.12.02
Vállműtét miatt hónapokig harcképtelen lesz Silye Erik, a labdarúgó OTP Bank Ligában listavezető Paks játékosa.
2023.11.27
Az ELTE BEAC nagy csatában 82-79-re legyőzte a vendég Szekszárd csapatát a női kosárlabda NB I szombati játéknapján.
2023.11.25
Lezárult a Településrészi közösségi terek fejlesztése című projekt, amelyben 42,3 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott Paks az Európai Regionális Fejlesztési Alapból. A külső településrészek fejlesztésére 2021-ben nyerte el a támogatást Paks Város Önkormányzata.
2023.11.23
A vezető fogja koordinálni a blokkok építését, az építkezéshez szükséges anyagbeszerzéseket, valamint a dokumentációval kapcsolatos feladatokat is.
2023.11.21
Sikeresen zárul az Út a munkaerőpiacra és az Ifjúsági garancia program ez év végén Tolna vármegyében: az előbbinek köszönhetően mintegy 9 ezren, az utóbbi esetében több mint 5 ezren kaptak képzési, bérjellegű, vállalkozóvá válási vagy lakhatási támogatást az elmúlt 8 évben - tájékoztatta a Tolna Vármegyei Kormányhivatal hétfőn az MTI-t.
2023.11.19
November tizedike óta tizenkét órás váltott műszakokban, a nap huszonnégy órájában rendelkezésre állnak a szakemberek, és ha az időjárás indokolja, eltakarítják a havat és járhatóvá teszik az utakat.
2023.11.17
Segítő Kéz kitüntetést vehetett át Ferenczi Ildikó, a Paksi Életfa Idősek Otthona intézményvezetője a szociális munka napja alkalmából rendezett városi ünnepségen.
2023.11.14
A történelmi egyházak képviselői áldották meg Márton napján az újborokat a Sárgödör-téri Présháztulajdonosok Egyesülete és Paks Város Önkormányzata által közösen szervezett borünnepen. A Sárgödör-téri rendezvénysátorban az ünnepi beszédeket követően csapra verték a hordókat, majd a borokat a vendégek is megkóstolhatták.
2023.11.12
A Szekszárdi Aranyfürt Vadásztársaság az év végéig több alkalommal is nagyvad (disznó, szarvas) terelővadászatot tart a városkörnyéki galériaerdőkben. A vadászat célja a városkörnyéki területeken megbúvó vadak ritkítása, ezáltal a vadkár csökkentése a lakott területeken.
2023.11.10
Tizenkilenc vadász, köztük Bodrogi Gyula, a nemzet színésze vehette át szerdán Budapesten a gróf Széchenyi Zsigmond-emlékérmet, amellyel minden vármegyéből egy olyan vadászt tüntetnek ki, aki kimagasló erőfeszítést tett a jótékonysági vadászat népszerűsítéséért és sikeréért.
2023.11.08
Befejeződött az óvoda felújítása és bővítése, valamint bölcsőde kialakítása Szekszárd szőlőhegyi városrészén - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2023.11.06
A Paks hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el az MTK ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
2023.11.04
Djokics Zseljko vezetőedző együttese magabiztosan lépett pályára, az első felvonásban nyolcpontos előnybe került, és végül hatpontos sikert aratott.
2023.12.05
Újra ingyenes lakássági LED-csereprogramban vehetnék részt azok, akik az előzőből lemaradtak - derült ki a szekszard.hu tájékoztatásából.
2023.12.03
Az NKA Universitas Pécs brit, a TARR KSC Szekszárd pedig spanyol csapattal találkozik a női kosárlabda Európa Kupa rájátszásának első fordulójában.
2023.11.30
Szerdán mindkét magyar klub győzelemmel zárta a csoportkört, s az együttesek közösségi oldala szerint a többi csoport eredményei kedvezően alakultak, így mind a pécsiek, mind a szekszárdiak folytathatják szereplésüket a rájátszásban.
2023.11.26
A Szekszárd hazai pályán nagy csatában kikapott a spanyol Estudiantestől szerdán a női kosárlabda Európa Kupa ötödik fordulójában.
2023.11.24
A Kárpát-medencei Baka István vers-, énekeltvers- és prózamondó találkozót a hétvégén rendezik.
2023.11.22
Jól haladnak a terület-előkészítési munkák a Paks II. Atomerőmű területén annak érdekében, hogy megkezdődhessen a két új blokk alapozása. A körültekintően végzett, a hatóság által felügyelt munkálatoknak három szakasza van: a talaj kiemelése, a résfal megépítése és a talajszilárdítás. Mindhárom tevékenység folyamatosan zajlik, a résfalazás a befejezéséhez közelít.
2023.11.20
Építésének 200. évfordulóján közadakozásból felújították a Tolna városi Szentháromság-szobrot.
2023.11.18
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatja a lakosságot, hogy Pakson mezőgazdasági összeírást végez „Egyéni gazdaságok decemberi összeírása, 2023” elnevezéssel. Az adatfelvétel Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) szerinti nyilvántartási száma 2219.
2023.11.16
A Paksi Képtár épületében várja december 15-től a korcsolyázás kedvelőit a műjég – ezt Paks polgármestere jelentette be a közösségi oldalán.
2023.11.13
Nem tudott a tabella élére ugrani a Paks, mivel 1-0-ra kikapott Debrecenben a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának záró találkozóján.
2023.11.11
A járdák aszfaltozása elkészült, a Kölcsey lakótelepen a térköves burkolások jó ütemben haladnak és az Auchan áruház melletti területen is az utolsó simításokat végzik. Napokon belül befejeződik a munka a Prométheusz parkban is, a jövő hét második felére már csak a levonulás marad. Ennek megfelelően a négyből két munkaterületre november 10-re már kitűzték a műszaki átadás kezdő időpontját, a másik kettőnél ugyanez várhatóan november 14-e lesz. A vállalkozó HGT Invest Kft. tehát az ígéreteknek megfelelően határidőre teljesít.
2023.11.09
Az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program 285 millió forintos támogatásával bővült és korszerűsödött a szekszárdi kórház járóbeteg-ellátást végző szakrendelőinek orvosi eszközparkja - közölte az intézmény az MTI-vel.
2023.11.07
Akár egy robbanás vagy egy repülőgép lezuhanása esetén is ellenállnak a készülő létesítmények.
2023.11.05
A korábbi évekhez hasonlóan idén is november 30-ig lehet benyújtani a 2023. kárenyhítési évben bekövetkezett mezőgazdasági károk után a kárenyhítő juttatás iránti kérelmeket - közölte az Agrárminisztérium.
2023.11.03
Úgy tűnt, Hahn János 88. percben szerzett gólja eldönti a találkozót, ám a hazaiak egy távoli lövéssel hosszabbításra mentették a meccset.