2023.11.03
Úgy tűnt, Hahn János 88. percben szerzett gólja eldönti a találkozót, ám a hazaiak egy távoli lövéssel hosszabbításra mentették a meccset.
2023.11.01
A fővárosiak nem szerepelnek jól a másodosztályban, meglepetés lenne, ha a paksiak éppen a Honvéd ellen esnének ki a kupából.
2023.10.30
Tari Gábor a Mátravidéki Erőmű lakótelepén nőtt fel, amely valamikor Európa egyik legkorszerűbb erőműve volt. Egyenes vonalban felívelő pályáján azóta a magyar villamosenergetikai rendszer egyik legelismertebb szakemberévé vált. Műszaki egyetemi tanulmányai után egyszerű hálózattervező mérnökként kezdte a munkáját, majd eljutott a MAVIR vezérigazgatói székéig is. Jelenlegi munkahelye, a Paks II. beruházás Magyarország gazdasági fejlődésének egyik alappillére, ahol az 1969 és 1987 között felépült magyar atomerőmű négy 500 MW-os blokkja közvetlen szomszédságában további két 1200 MW-os blokk épül meg a közeli jövőben.
2023.10.28
A vezetőség menesztette Csirke Ferenc vezetőedzőt.
2023.10.26
A Fővárosi Ítélőtábla tegnapi döntése alapján a Közgyűlés összeférhetetlenséget megállapító határozata jogszerű volt, Ács Rezső polgármesteri jogviszonya 2023. október 18-ával megszűnt.
2023.10.24
A Kaposvár 82-73-ra diadalmaskodott az Atomerőmű SE otthonában a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati záró összecsapásán.
2023.10.20
A meglévő hidegvíz-csatornát mélyítik, szélesítik és egy új csúcshűtőkkel is ellátott melegvíz-csatornát építenek, ezek segítségével biztosítják az új atomerőmű működéséhez szükséges hűtővizet Pakson. A rendszer tervezésénél nagy körültekintéssel jártak el, figyelembe vették a Duna vizének az évszázad végéig várható hőmérséklet-emelkedését és vízhozamváltozását is.
2023.10.18
A Közgyűlés döntése értelmében októbertől az önkormányzati tulajdonú Alisca Terra Nonprofit Kft. látja el Szekszárd közterületein a parkfenntartási és zöldterületgondozási feladatokat - derült ki a szekszard.hu tájékoztatásából.
2023.10.15
A csomagok pontos tartalma a regisztrációt követő beszerzés során véglegesedik.
2023.10.13
Az orvosi rendelő felújítása mellett a többi közt utakat, óvodai játszóteret újítottak fel, kerékpárutat építettek és orvosi eszközöket szereztek be.
2023.10.11
Új orvosi rendelőt hoznak létre a Tolna vármegyei Kurdon, Csibrákon pedig felújítják a meglévő rendelőt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz csaknem 400 millió forintos támogatásával.
2023.10.09
A jelenleg második Paks 1-1-es döntetlent játszott az előző idényben ezüstérmes Kecskemét otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombat esti mérkőzésén.
2023.10.06
Többek közt járdát és közvilágítási hálózatot alakítottak ki, és a vagyonvédelem céljára 13 egységből álló kamerarendszert telepítettek.
2023.10.04
A TARR KSC Szekszárd 19 pontos győzelmet aratott hazai pályán az NKA Universitas Pécs ellen a női kosárlabda NB I alapszakaszának keddi játéknapján.
2023.10.02
A Szekszárd hazai pályán 79-77-re nyert a Szigetszentmiklós ellen a női kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján.
2023.11.02
A nyáron lezajlott lakossági ledcsere programra több mint hatszázan regisztráltak érvényesen, ők a háztartásukban használt régi hagyományos izzóik helyett költségmentesen juthatnak most hozzá új, ledes izzókhoz, melyek segítségével érezhetően csökkenhet a villanyszámlájuk jelentős mennyiségű villamosenergiát takaríthatnak meg otthonaikban.
2023.10.31
Az új ultrahang-berendezések javítják a szív- és érrendszeri ellátást a Szívgyógyászati Klinikán és az I. számú Belgyógyászati Klinika kardiológiai tanszékén.
2023.10.29
A kalocsai oldalon, a mederhídon és a jobb parton is nagyon közel járnak a végkifejlethez a munkálatok a Duna Aszfalt generálkivitelezésében zajló projektben.
2023.10.27
Az EK-ban egy győzelemmel és két vereséggel harmadik helyen álló Szekszárd jövő szerdán a cseh Chomutovnál vendégeskedik.
2023.10.25
A Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a tolnai városban tartott ünnepi beszédet.
2023.10.21
A 2010 óta minden évben megszervezett versenyre idén 21 fát jelöltek.
2023.10.19
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2023 decemberében – immáron hetedik alkalommal – karácsony közeledtével ismételten megajándékozza az idős szekszárdi polgárokat.
2023.10.17
Csaknem ezer négyzetméteres szerelőcsarnokot épített a mezőgazdasági gépek kereskedelmével foglalkozó tolnai Agro-Tipp Kft. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 209 millió forintos támogatásával.
2023.10.14
Az egyik küldetése az, hogy a fiatalok képesek legyenek segítséget kérni krízis esetén.
2023.10.12
Rendben elindult az új alapellátási ügyeleti rendszer az október 1-jén csatlakozott Heves, Tolna és Csongrád-Csanád vármegyében; egy nap alatt 388 beteget láttak el - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-vezetője hétfőn az MTI-vel.
2023.10.10
A Körmend sima győzelmet aratott az Atomerőmű SE vendégeként a férfi kosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén.
2023.10.07
A Paks II Zrt. elnök-vezérigazgatója a beruházásban való részvételre ösztönzi magyar építőipari cégeket, melyek előtt így megnyílnak a lehetőségek a nemzetközi atomerőmű-építési piacon is.
2023.10.05
A férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Atomerőmű SE csapatában folytatja pályafutását a korábbi magyar válogatott Govens Darrin.
2023.10.03
Huszadik alkalommal rendezik meg október 14-én és 15-én Bonyhádon a Halmos Béla Országos Népzenei Találkozót, amelyen az eddigi legtöbb résztvevő lép fel.
2023.10.01
Az atomerőmű bővítésen dolgozó munkavállalók és családtagjaik úgy érzik magukat Pakson, mintha otthon lennének – mondta a város polgármesterének Alekszej Lihacsov. A Roszatom vezérigazgatója az építkezésen tett bejárást követően folytatott megbeszélést Szabó Péterrel.