2019.05.02
Új kitüntető címeket alapított a város önkormányzata, melyekre ezentúl minden évben május 31-ig lehet javaslattal élni.
2019.02.08
Az idén is folytatódott az állampapírok értékesítésének dinamikus növekedése, január végén 1290,5 milliárd forintra nőtt a Magyar Államkincstár (MÁK) által kezelt állampapír-állomány értéke - mondta a szervezet pénzforgalmi elnökhelyettese csütörtökön a Tolna megyei Tamásiban, ahol új állampapír-értékesítési pontot adtak át.
2018.12.21
A Népegészségügyi Program keretében 2019. január 2-17. között ismét ismét lesz szervezett lakossági emlőszűrés a Tamási járásban. Az elmúlt évekhez hasonlóan, a Tamási Rendelőintézet parkolójában került telepítésre a Primavera mobil szűrőállomás.
2018.11.14
A megújuló épület a helyiek szabadidős sportjait és kikapcsolódását szolgálja, de a tamási sportegyesületek irodáinak is otthont teremt.
2018.10.26
Tamásiban az elmúlt évek folyamán számos fejlesztés valósult meg, melyek elősegítették a város fejlődését. A város fejlesztési irányvonalát erősen meghatározza a turizmus, hiszen a turizmus fejlesztése, a vendégéjszakák számának emelkedése hozzájárul a foglalkoztatás növekedéséhez, bevételt teremt a városnak és a városban működő szolgáltatóknak egyaránt.
2018.09.03
Tamási Város Önkormányzata és a Tolna Megyei Kormányhivatal Közfoglalkoztatási Kiállítást és Konferenciát rendez 2018. szeptember 6-án Tamásiban, a Túrmezei Erzsébet téren.
2018.07.13
A Kilátó rekonstrukciójával és túraút kialakításával indulhat meg Tamási fenntartható ökoturisztikai Az említett munkálatokra vonatkozó szerződést az önkormányzat a napokban kötötte meg a kivitelezővel. A szóbanforgó pályázati projektre – amely további beruházásokat is magában foglal – a város még tavaly 444 millió forint támogatást nyert el.
2018.05.08
Tíz kísérleti okos város program indul az országban, az egyik Tamásiban, utat mutatva a többi 3190 településnek.
2018.03.10
Újabb 8 baromfi vágóhíd, valamint 1 baromfi- és 2 sertésfeldolgozó üzem kapta meg az exportengedélyt a tajvani Állat- és Növény-egészségügyi Ellenőrzési és Karantén Hivataltól (BAPHIQ) - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szombaton az MTI-vel.
2018.03.06
A bátaszéki Alisca Bau, a tamási Tam-Bau és a szekszárdi SZ+C Stúdió megrendelései is jelentős növekedést vetítenek előre.
2017.10.17
Az Építő és Városüzemeltető Kft. 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán.
2017.09.12
Tamási Város Önkormányzata és a Tolna Megyei Kormányhivatal Közfoglalkoztatási kiállítást és konferenciát rendez 2017. szeptember 14-én, csütörtökön 9.00-tól 14.00 óráig a Túrmezei Erzsébet rendezvénytéren.
2017.08.08
2017. augusztus 5-én Dunaföldvár adott otthont az idei Tolna Megyei Polgárőr Napnak.
2017.07.24
A würtzös diákok által választott intézmények között továbbra is a legnépszerűbb a tamási Vályi Péter Szakképző Iskola, melyet a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium követ a sorban.
2017.07.19
Sikeres pályázatot követően felújításra kerül a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium és Kollégium tornaterme.
2019.02.10
Hamarosan véget érnek, de még lehet igényelni azokat a bértámogatási lehetőségeket, amelyek az elmúlt időszakban a Tamási és Dombóvár közötti foglalkoztatási együttműködésnek köszönhetően valósulhattak meg, segítve a helyi vállalkozásokat.
2019.01.18
Még fél éven keresztül igényelhetnek bérköltség-támogatást a felvenni kívánt alkalmazottaik után a Dombóvár és Tamási térségében működő cégek, vállalkozók a „Foglalkoztatási Paktum” elnevezésű projekt keretében.
2018.11.27
2018. november 23-án Karrier Napot tartott a Tamási Béri Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium. A rendezvény keretében felkeresték a Tolna Megyei Kormányhivatal Tamási Járási Hivatalát is, ahol megismerkedtek a hivatal munkájával, szervezeti felépítésével.
2018.11.09
A Belügyminisztérium 2018-ban is elismerésben részesítette a közfoglalkoztatási programok végrehajtásában kiemelkedő szerepet betöltő közfoglalkoztatókat. 70 települési önkormányzat, két országos közfoglalkoztató és egy hosszabb idejű közfoglalkoztatási programot megvalósító civil szervezet kapott Start Plusz díjat a sikeres és példaértékű közfoglalkoztatási programjaik megvalósításáért. Az elismerések átadására 2018. november 6-án került sor a Belügyminisztérium színháztermében.
2018.10.05
Porga Ferenc polgármester és Topa István a Topa és Társa Építési Kft. ügyvezetője aláírták a vállalkozási szerződést, így hamarosan megkezdődik a Logisztikai Központ épületének kivitelezése.
2018.08.05
Vádemelést javasol a rendőrség a tamási férfi ellen.
2018.07.04
Az idei évben először kiírták az önkormányzati tűzoltóságok eszközfejlesztését célzó pályázatot, amelynek elbírálását követően ötvenkilenc szervezet jut összesen kétszázhuszonöt millió forint támogatáshoz.
2018.04.18
Továbbfejlesztik a Tolna megyei Tamásiban több mint egymilliárd forintért kiépített geotermális fűtési rendszert, amely biomassza alapú megújuló energia felhasználásával egészül ki.
2018.03.07
Összesen 2,5 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg Tamásiban az autóalkatrész-gyártásban érdekelt metalPRO Hungary Kft. és az FHL Björn Hungary Kft., az egymással beszállítói viszonyban lévő két kkv ezáltal jelentősen növeli termelő kapacitását és dolgozói létszámát.
2017.11.30
A Tolna megyei város piaca a teljes körű rekonstrukció mellett parkolókat, új térburkolatot és kerítést is kap.
2017.09.14
Kézhez kapta tamási önkormányzata a támogatói döntést egy újabb TOP-os pályázatot illetően: a Barnamezős területek rehabilitációja című pályázatuk 400 millió forintos támogatásban részesült, melyből elkészülhet a Sportok Háza Tamásiban.
2017.08.14
2017. augusztus 14-én elindult a közvilágítás átépítése, korszerűsítése Tamási városközpontjában.
2017.07.25
2017. július 27-én csütörtökön földi szúnyoggyérítést végeznek Tamásiban, a város területén, a napnyugta utáni időszakban.
2017.07.22
Izsákné dr. Csordás Anita, az ügyészi elismerést dr. Magyar Páltól, Tolna Megyei főügyésztől vehette át.
2017.07.14
Az új napelemes rendszerrel a könyvtár és az önkormányzat hivatalának villamos energia költségeit spórolják meg.