2024.04.19, Péntek

Tolna megye

Környezettudatos vállalkozások Pakson

2020.06.14

Aktuális

Egyre több vendéglátóhely és szolgáltató törekszik arra, hogy kevesebb hulladékot termeljenek.

Többeket megkárosított egy magát ördögűzőnek, halottlátónak kiadó tolna megyei nő

2020.06.11

Aktuális

Üzletszerűen elkövetett csalás, zsarolás és hatóság félrevezetése miatt vádat emeltek egy tolna megyei nő ellen, aki magát ördögűzőnek, halottlátónak és jósnőnek kiadva másfél éven át abból élt, hogy áldozatai pénzét kicsalta - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Szombaton nyit a Bonyhádi Termálfürdő

2020.06.11

Aktuális

Befejeződött valamennyi előkészületi munka.

Komoly mérföldkőhöz ért a Szekszárdi Ipari Park fejlesztése projekt

2020.06.10

Gazdaság

A projekt keretében az önkormányzat a Szekszárdi Ipari Parkot kívánja fejleszteni. A beruházás 3 nagy részből áll; alapinfrastruktúra fejlesztés, csarnokfelújítás, illetve új csarnok építése.

Református templomokat újítanak fel Tolnában

2020.06.09

Aktuális

Több református templomot felújítanak Tolna megyében, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával műemléképületek is megújulnak.

Jelentős fejlesztés kezdődik Szekszárdon

2020.06.07

Aktuális

Ötmilliárd forint értékű infrastruktúra-fejlesztés valósul meg a megyeszékhelyen.

Fokozott rendőrségi ellenőrzést rendeltek el a nyárra Budapestre és több megyére

2020.06.01

Aktuális

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapestre és az ország több megyéjére az országos rendőrfőkapitány a nyári hónapokra - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon.

Székely találkozót, néprajzi tábort rendez a bukovinai szövetség

2020.05.29

Kultúra

Székely találkozót, néprajzi tábort, szóló táncversenyt rendez idén a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, amelynek kiemelt programja, a Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivál a járványhelyzet miatt elmarad.

Őszre kell elkészülnie Szekszárd új sportuszodájának

2020.05.28

Aktuális

Nem kell leállítani az építkezést a közgyűlés által megbízott műszaki szakértő véleménye szerint. Az épülő új sportuszoda kapcsán tett megállapításokról Ács Rezső polgármester tájékoztatta a sajtó munkatársait.

Színvonalas horgászverseny Dunakömlődön

2020.05.26

Aktuális

Közel 400 kilogrammos összfogással zártak azok a versenyzők, akik részt vettek a Dunakömlőd mellett található No-Va horgásztó szezonnyitó megmérettetésén.

Idén is lehet pályázni a legszebb konyhakert címre

2020.05.25

Aktuális

Ács Rezső polgármester, Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében csatlakozva Sári Kovács Szilvia programigazgató, Karcag város alpolgármestere által létrehozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos akcióhoz meghirdeti Szekszárdon „A legszebb konyhakertek” programot.

Év végén rendezik meg a paksi Gastroblues Fesztivált

2020.05.25

Kultúra

Július első hétvégéje helyett november 30. és december 6. között rendezik meg a 28. Nemzetközi Gastroblues Fesztivált, amelyen mások mellett fellép Miller Anderson brit bluesgitáros-énekes.

Illegális migránst fogtak el a bátaszéki rendőrök

2020.05.21

Aktuális

Jogellenesen jutott be az országba egy férfi. A Tolna megyei egyenruhások feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.

Újabb ipari csarnokok épülnek Bonyhádon

2020.05.19

Aktuális

Bonyhád Város Önkormányzata 51%-os tulajdonában lévő Bonyhádi Ipari Park Kft. 480 millió Ft támogatást nyert el a TOP-1.1.1-15-TL1-2016-00004 számú pályázattal, amelyhez jelentős önerőt is biztosítanak a társaság vállalkozó tagjai.

Két beruházást is jóváhagyott Paks polgármestere

2020.05.18

Aktuális

Az egyik a Munkácsy utcai tagóvoda udvarán valósul meg, a másik az Életfa Idősek Otthonában.

Heti Top Tolna

2020.06.12

Aktuális

A megengedett sebesség több mint kétszeresével, 186 km/órával közlekedett.

Lomtalanítás lesz Dombóváron

2020.06.11

Aktuális

Június 13-a az idei lomtalanítás időpontja, a hulladékot az adott napon reggel 6 óráig kell kihelyezni a gyűjtőjárat számára!

Családbarát lett a szekszárdi Polgármesteri Hivatal

2020.06.10

Aktuális

Bronzfokozatú Családbarát Hely védjegyet kapott Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala.

Ismét az általános üzemeltetési szabályok érvényesek a paksi piacon

2020.06.09

Aktuális

Szabó Péter, Paks polgármestere az önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörében eljárva elrendelte, hogy az önkormányzati tulajdonú területen működő piacon (Paks, Villany u. 2.) 2020. június 4-től újra az általános üzemeltetési szabályokat alkalmazza, korlátozások nélkül a Csimbó Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.

Így alakul a pollenhelyzet Szekszárdon és környékén

2020.06.08

Aktuális

A jelenlegi, átmeneti időszakban, amikor a virágzó fák pollenszórása szinte teljesen lecsökken, és a nyári füvek virágzása még nem jelentős, a pollenek okozta allergiás tünetek mérséklődhetnek.

Részlegesen feloldották a látogatási tilalmat Pakson

2020.06.06

Aktuális

Részlegesen feloldották a 2020. március 8. óta fennálló látogatási tilalmat a Paksi Életfa Idősek Otthonában a Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb határozata alapján.

Pár óra alatt több mint 80 szabálysértő

2020.05.31

Aktuális

Tolna megyében ezúttal a biztonsági öv használatát ellenőrizték a rendőrök.

Tartalékosokat toboroz Szekszárdon a honvédség

2020.05.29

Aktuális

A Magyar Honvédség a speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével kívánja segíteni a koronavírus-járvány idején a munkahelyteremtést. A toborzók várják azokat a 18 és 50 év közötti állampolgárokat, akik elvesztették a munkájukat, és vállalják a 6 hónapos kiképzést, amely július 1-jén indul az országban 25 helyszínen. Akik alkalmasnak bizonyulnak, azok pályájukat önkéntes, hivatásos vagy szerződéses katonaként folytathatják.

Újabb biofinomítót épít a Pannonia Bio Zrt. Dunaföldváron

2020.05.27

Gazdaság

Úgynevezett fejlett bioüzemanyagot előállító finomítót épít a Pannonia Bio Zrt. dunaföldvári telephelyén a cég hároméves, 150 millió eurós beruházási programjának részeként - közölte a társaság.

Szép környezet fogadja Váralján a táborozókat, kirándulókat

2020.05.26

Aktuális

Egy TOP projekt eredményeként a Váraljai Ifjúsági Tábor már nemcsak az iskolásokat szolgálja.

Játszótér készült Gerjenben

2020.05.25

Aktuális

Korszerű, modern, minden igényt kielégítő játszóteret adtak át a napokban Gerjenben.

Kutatják a madocsai nyelvjárást

2020.05.22

Aktuális

A jellegzetes madocsai nyelvjárást kutatja Magyar István, a községben élő fiatalember.

Nyit a Paksi Strand

2020.05.20

Aktuális

Elkezdték a Paksi Strand felkészítését, karbantartási munkálatokat – jelentette be Szabó Péter polgármester.

Mérföldkőhöz ért a paksi atomerőmű termelése - indulása óta már 500 terawattóra áramot termelt

2020.05.19

Gazdaság

Elérte az 500 terawattórát, azaz több mint 500 milliárd kilowattórát a paksi atomerőműben az 1982-es indulás óta megtermelt villamos áram mennyisége - közölte kedden az atomerőmű az MTI-vel.

Tolna megyében is lezárult az ORFK balesetmegelőzési kampánya

2020.05.15

Aktuális

Mint arról korábban beszámoltunk, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság Zebra terv elnevezésű – baleset-megelőzési – kampányt hirdetett. Az akció célja az volt, hogy a közlekedés legvédtelenebb résztvevőire, a gyalogosokra hívja fel a figyelmet.