Székely találkozót, néprajzi tábort, szóló táncversenyt rendez idén a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, amelynek kiemelt programja, a Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivál a járványhelyzet miatt elmarad.
A kétévente rendezendő, ezúttal tizenhatodik székely találkozót október 10-én, Kismányokon a székely búcsú alkalmával tartják - mondta Illés Tibor, a szövetség elnöke az MTI-nek. Az eseményre mintegy ötszáz vendéget várnak, a hazai székely csoportok, egyesületek tagjai mellett a remények szerint akkor már a Bácskából és Erdélyből is érkezhetnek székelyek. A Sebestyén Ádám-díjat ezúttal egy határon túli személynek is átadják - tette hozzá.
A járványhelyzet miatt az eredetileg a júniusra, a szerbiai Székelykevére tervezett néprajzi tábor is elmarad, de júliusban Kismányokon Lőrincz Etel népi iparművész vezetésével fiataloknak és felnőtteknek szóló néprajzi tábort rendeznek. A táborban lesz lehetőség arra, hogy a részvevő családok megéljék a bukovinai szokásokat, és a Bonyhád melletti településen még élnek Bukovinában született idős emberek, akik fel tudják idézni a székelyek történeteit - mondta a szövetség elnöke.
A szervezet képviselői novemberben Szabadkán emlékeznek meg arról a 42 székely férfiról, akik 1994 októberében szerb partizánok áldozatául estek, és a vajdasági városban vannak eltemetve.
A szövetség idei utolsó programja november 21-én a bukovinai szólótáncverseny lesz, amelyen egyéni táncosok és párok lépnek fel legényes, verbunk, silladri táncokkal.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.