Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2005-ben indította el a közcsatornával nem rendelkező, szociálisan rászoruló ingatlantulajdonosok részére a rákötést segítő pályázati programját.
Az önkormányzat a program segítségével támogatni kívánja azon fogyasztókat, akiknek az ingatlana előtt közcsatorna húzódik ugyan, de még nem sikerült rákötniük. Az önkormányzat 2024. évi költségvetésében 2,5 millió forint szerepel ezen cél megvalósítására, amiből a támogatás mértéke ingatlanonként legfeljebb a bekerülési költség 70%-a lehet.
A támogatás igénybevételéhez pályázat útján juthatnak hozzá magánszemélyek. A pályázati felhívás és a pályázati adatlap IDE KATTINTVA elérhető.
A pályázatok benyújtási határideje 2024. július 31.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.