2018.09.25
Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztálya idén 20. alkalommal rendezi meg a „jövőd záloga” elnevezésű pályaválasztási programsorozatát. A központi rendezvényre a Babits Mihály Kulturális Központban 2018. november 21-24. között kerül sor, de a megyében több helyszínen várják pályaválasztási programok a fiatalokat.
2018.09.24
Az önkormányzat üzemeltetésében lévő intézmények felújítására idén nettó 23 millió forintot különített el a hivatal. A kivitelezésre a DC Dunakom Zrt. kapott megbízást.
2018.09.24
Szezonálisan, tavasztól késő őszig nemcsak folyóink és tavaink mellett, hanem a csapadékos és meleg időnek köszönhetően a településeken, főleg kertvárosi környezetben nagyobb számban találkozhatunk szúnyogokkal.
2018.09.23
Buszsofőrképzés indul elektromos buszokra.
2018.09.22
A Pécsi Stop úgy tudja, hogy két évnyi nyomozás után vádemelési javaslattal továbbították a NAV nyomozói az iratokat a dombóvári fociklub két volt vezetője ellen. Ha tényleg per lesz belőle, akkor az unikumszámba megy a mai TAO-s világban.
2018.09.21
Az erős szél veszélye miatt az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2018.09.21
Ülésezett a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése csütörtökön reggel. A testület a nyári időszak után először gyűlt össze, hogy az eddig történt eseményekről, eredményekről tárgyaljon. Fehérvári Tamás elnök szerint minden terv szerint halad, s a 27,55 milliárdos TOP források szinte teljes mértékben gazdára találtak.
2018.09.19
Az idei évben is lefutották azt a Bonyhád-Bátaszék közötti 23.8 km-es távot, amely Közép-Európa „legvölgységibb és hegyhátibb” futóversenye.
2018.09.19
Igazgatói szemlét tartott dr. Balázs Gábor tű. ezredes a Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen és Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon.
2018.09.17
Tíz előadást és egy kerekasztal-beszélgetést kínál a résztvevőknek a szeptember 18-i Big Marketing Day – II. Dél-Dunántúli Online Marketing Konferencia.
2018.09.17
A fával és szénnel fűtők még egy hónapig, október 15-ig igényelhetik a 12 ezer forint értékű tüzelőanyagot biztosító téli rezsicsökkentést a kiépített gáz- vagy távhő hálózattal rendelkező települések önkormányzataitól - közölte a Belügyminisztérium vasárnap az MTI-vel.
2018.09.16
Megalakult a Kapos-hegyháti Natúrpark, a névhasználati jogot igazoló oklevelet Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkára pénteken adta át ünnepélyesen a Tolna megyei Lengyelen.
2018.09.15
A Magyar Nemzeti Bank október végén bevonja a forgalomból a régi ezer forintosokat, ezért 2018. november 1-től már csak az idén megjelent, megújított bankjegyekkel lehet fizetni.
2018.09.13
Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) öt egészségügyi intézménynél - közölte a számvevőszék kommunikációs osztályának vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018.09.11
Szeptember 12-éig, szerdáig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás azoknak a lányoknak, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályába járnak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztályának vezetője az M1 aktuális csatornán kedden.
2018.09.25
Hatodik helyen végeztek a szakmai gyakorlati feladatok végrehajtásában a Tolna megyei rendőrök az országos versenyen.
2018.09.24
A Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársa a Munkaügyi Központban népszerűsítette a határvadász hivatást.
2018.09.24
A Pénzügyminisztérium az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi/megyei kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályainak és a járási hivatalok foglalkoztatási osztályainak közreműködésével 2018-ban is elindította a „Nyári diákmunka” elnevezésű központi munkaerőpiaci programot.
2018.09.23
Az óvodai beszoktatás az egymásra hangolódásról szól, a gyerekeknek a társaira és az óvónőkre, az óvónőknek pedig a gyermekre és a szülőre kell ráhangolódniuk - erről Gőbel Orsolya pszichológus beszélt vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában.
2018.09.22
Biztonsági vizsgálatot tartott az ország összes börtönében a büntetés-végrehajtás a rendőrség és az adóhatóság támogatásával. Több mint négyezer zárkát és csaknem 17 ezer fogvatartottat ellenőriztek - tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) pénteken az MTI-t.
2018.09.21
Nemzetközi felkészülési tornát rendez a hétvégén a Magyar Kupa-győztes Szekszárd női kosárlabdacsapata, mely a jövő héten rajtoló új bajnoki szezonban is a legjobb négy között szeretne zárni.
2018.09.20
Szekszárdon a 37 hét első felében még nagyon magas, majd a hét végén magas koncentrációban volt a parlagfű (Ambrosia****) a levegőben. Pollenszámának fokozatos csökkenése figyelhető meg.
2018.09.19
Megkezdték a térfigyelő rendszer korszerűsítése, fejlesztése beruházás műszaki átadását. A fejlesztés részeként a már meglévő térfigyelő központ, az adatátviteli rádiós hálózat korszerűsítése és fejlesztése, a meglévő térfigyelő kamerák lecserélése új Full HD felbontású berendezésre, a kamerák számának bővítése és rendszámfelismerő rendszer kiépítése történt meg.
2018.09.18
Jogerősen nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla kedden egy Tolna megyei férfit, aki 2015-ben ittasan és kábítószer hatása alatt halálos balesetet okozott, 2016-ban pedig szintén részegen úgy megütött egy férfit, hogy az meghalt.
2018.09.17
A program célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés, az elektromos közlekedési eszközök, valamint az egészséges életmódhoz elengedhetetlenül szükséges mozgás (gyaloglás, kerékpározás) népszerűsítése.
2018.09.17
Sikeresen zárult a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának első megjelenése a Szekszárdi Szüreti Napokon.
2018.09.16
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága által először meghirdetett Országos Tűzoltó Műszaki-Mentő Versenyének Tolna megyei döntőjét a dombóvári hivatásos tűzoltók csapata nyerte meg.
2018.09.14
Nemzetközi projekt indul DAREFFORT (Danube River Basin Enhanced Flood Forecasting Cooperation) elnevezéssel több mint 1,35 millió euróból (mintegy 440 millió forint) a Duna vízgyűjtő-területi vízállásainak tájékoztató rendszerének összehangolására - mondta Gombás Károly, a Nemzetközi Dunavédelmi Bizottság (ICDPR) árvízvédelmi szakértői csoport vezetője, a Duna Régió Stratégia (PA5) magyar koordinátora a projekt első szakmai találkozóján csütörtökön, Budapesten.
2018.09.12
A Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete (Vimor) szeptember 15-én, szombaton országos szűrést szervez a hepatitis C vírussal fertőzöttek felderítésére; a rizikó-felméréssel és felvilágosítással egybekötött szűrés gyors, ingyenes és anonim.
2018.09.11
A strandszezon június elején indult a Paksi Ürgemezei Strandon.