2024.04.16, Kedd

Megkezdte működését az EFI Szekszárd

portal.tmkorhaz.hu

2018.10.08. 15:30

A Tolna Megyei Balassa János Kórházban 2018. szeptember 25-én lezajlott, ünnepélyes projektnyitó rendezvénnyel új Egészségfejlesztési Iroda (EFI) kezdte meg működését.

Hirdetés

A megyei kórház új szervezeti egységeként, az „EFOP-1.8.19 – Az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése- népegészségügy helyi kapacitás fejlesztése” konstrukció keretében létrejött iroda célja, hogy a szekszárdi járás területén magas szintű szakmai hátteret biztosítva vegyen részt az egészségmegőrzéssel kapcsolatos prevenciós és egyéb programok szervezésében, koordinálásában. Ezt a tevékenységet az EFI munkatársai a megyeszékhely, illetve a járás településeinek önkormányzataival, intézményeivel, civil szervezeteivel, lakosságával való széles körű együttműködés kialakítása révén tervezik megvalósítani. Munkájuk során számítanak a Balassa János Kórház valamennyi szervezeti egységének szakmai együttműködésére is.

Az ünnepséget a projekt vezetője, Pappné Kozma Krisztina ápolási igazgatóhelyettes nyitotta meg, majd a vendégeket Dr. Vitrai József, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészség Monitorozási Osztályának osztályvezetője, Ács Rezső, Szekszárd Meggyei Jogú Város polgármestere, valamint Dr. Németh Csaba, a Tolna Megyei Balassa János Kórház főigazgatója köszöntötte. Az EFI Szekszárd projektet a program szakmai vezetője, Gliedné Tillmann Erzsébet ápolási igazgató asszony mutatta be, ezt követően a jelenlévők megtekintették az új projektiroda bemutatkozó kisfilmjét.

A tájékoztatókat követően Dr. Vitrai József, az EMMI Egészség Monitorozási Osztály osztályvezetője, Ács Rezső polgármester és Dr. Németh Csaba főigazgató ünnepélyesen felavatták az új irodát, amelynek színes, sokat mondó emblémájával a következő években a járás lakói sokszor fognak találkozni az EFI Szekszárd egészséges mozgást, táplálkozást, lelki egyensúly megtartását segítő és ezzel az egészség megőrzését, szolgáló rendezvényein.

AktuálisTolna megyeSzekszárdBalassa János KórházEFOPEFI Szekszárd