2018.12.15, Szombat

Hirdetés

Az idei évben is a Csapósok képviselik Tolna megyét az Országos Honvédelmi Versenyen

Az idei évben is a Csapósok képviselik Tolna megyét az Országos Honvédelmi Versenyen

Tolna Megyei Kormányhivatal

2018.10.05. 11:44

A Magyar Honvédség 10. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda közreműködésével immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Honvédelmi Kötelék verseny megyei döntője.

Hirdetés

A Tolna Megyei Kormányhivatal nevében Dr. Tarnai Nikoletta igazgató köszöntötte a megjelenteket, ezt követően 11 csapat, 7 versenyszámban mérte össze tudását.

A diákok egyebek között kipróbálhatták magukat akadálypálya leküzdésében, váltófutásban, légfegyveres lövészetben, elsősegélynyújtásban, tájékozódásban.  Az ügyességi feladatok mellett a középiskolások a Magyar Honvédség tevékenységével foglalkozó, honvédelmi totót is kitöltöttek. A szervezők külön értékelték a csapatok katonás kiállását, összetartását, fegyelmét.

A legeredményesebb csapat az idei évben is a Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium II. sz. csapata lett. A dobogó második fokára a tolnai Szent István Katolikus Gimnázium diákjai állhattak, míg a harmadik helyezést a SZSZC Apáczai Csere János Szakgimnázium és Kollégium csapata szerezte meg. 

A Tolna Megyei Védelmi Bizottság különdíjazásban részesítette a legkatonásabb csapatot, mely címet az idei évben a SZSZC Ady Endre Szakképző Iskola és Kollégium AK-s lányok csapata nyerte el. 

Tolna megyeTolna Megyei KormányhivatalOrszágos Honvédelmi Verseny