2024.04.20, Szombat

Gazdaság

Tolna megyében írták alá az első agrárszakképzési megállapodást

2017.06.20

2017. június 19-én megkötötték a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közötti Tolna megyei együttműködési megállapodást, amely az agrárszakképzés megerősítését szolgálja.

Idén Tolna megyében történt a legkevesebb munkabaleset

2017.06.14

Enyhén nőtt a munkabalesetek száma az év első három hónapjában - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé.

Meggykonferencia – kötelező szerződés, és változó kárenyhítési szabályozás

2017.06.09

Két napos meggyünnep vette kezdetét pénteken reggel Kecelen, ahol először még meggysörmentesen szakmáztak a termelők és a politikusok.

Együttműködési szándéknyilatkozatot kötött Paks és a kínai Liaocheng

2017.06.02

Bontakoznak a gazdasági kapcsolatok Paks és a kínai Liaocheng városa között.

Közel 300 milliós fejlesztési forrást nyert Dombóvár

2017.05.27

Az eddigi döntések alapján közel 300 millió forint pályázati forrás jut Dombóvárra, illetve az ott élő emberek életfeltételeinek javítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében.

Megtelt a bátaapáti hulladéktároló első kamrája

2017.05.19

A 2018-ban megnyíló második kamrában új módszer szerint helyezik majd el a paksi atomerőmű kis- és közepes aktivitású hulladékát, ami 18 milliárd forint megtakarítást jelent.

Napelemparkot adtak át Dombóváron

2017.05.15

Új napelempark üzemel a dombóvári Agrár-Béta Kft. telephelyén. A parkot hivatalosan május 11-én adták át, a beruházás mintegy 5 hónapos kivitelezési időt vett igénybe. 

Még vonzóbbá válhat a Sió a turisták számára

2017.05.13

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 340 millió forintos támogatásával elkezdődhet a Tolna megyei önkormányzat vízi és kerékpáros turizmus fejlesztését célzó Sió-projektje.

Tolna megyében meglehetősen olcsók az ingatlanok

2017.05.05

Ellenben a legtöbb nyugati megyével, ahol drágák az ingatlanok, Tolna megyét meglehetősen alacsony az árszint jellemzi – derült ki nemrégiben az ingatlannet.hu által készített ingatlanpiaci elemzésből.

Tolna megyét is jellemzi a magas munkanélküliség

2017.04.29

Az ország több régiójában 6-8 százalék körül van a munkanélküliség - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Árbevételét és létszámát is növelte a Fastron Kft.

2017.04.25

A tolnai székhelyű, mechanikai alkatrészeket gyártó cég közel tíz százalékkal növelte árbevételét és létszámát tavaly, valamint további bővülést is tervez.

Ismét megkapta a környezetvédelmi engedélyt a Paks II

2017.04.19

Megkapta a másodfokú környezetvédelmi engedélyt a paksi atomerőmű két új blokkja. Erről Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztosa tájékoztatta szerdán az MTI-t.

További árbevétel-növekedést tervez a Tolnagro Kft.

2017.04.04

Idén további, négyszázalékos növekedést tervez a szekszárdi székhelyű állatgyógyászati termékeket forgalmazó cég.

Egymilliárdos támogatásról döntött a JETA

2017.03.29

Több mint 980 millió forint értékben támogat százegy pályázatot a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA).

Egy szekszárdi malmot is elárvereznek a Sikér felszámolásában

2017.03.24

Meghirdette a felszámolás alatt álló Sikér Malomipari Zrt. szekszárdi malmát a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft., a tatabányai székhelyű társaság felszámolója.

Tolna megyében is töretlenül nő a termőföld ára

2017.06.15

A Földet a gazdáknak program hatására több mint duplájára nőtt a termőföld-forgalom tavaly az OTP termőföld értéktérkép elemzése szerint.

Letették a dunaföldvári higiéniai papírgyár alapkövét

2017.06.12

Zöldmezős beruházással 11 milliárd forintból papírgyártó üzemet épít a higiéniai papírtermékeket gyártó Vajda-Papír Kft. Dunaföldváron. A létesítmény alapkövét június 12-én helyezték el a Tolna megyei város ipari parkjában.

Újabb államtitkárt kap a paksi bővítés

2017.06.06

Aszódi Attila mellett Becskeházi Attila is államtitkárként vesz részt az atomerőmű tervezett ötös és hatos blokkjának építésében.

Jelentősen csökkentek a vetésterületek Tolna megyében

2017.05.30

Idén mintegy háromezer hektárral kisebb területen vetettek kukoricát a gazdálkodók. Emellett kilencezer hektárral csökkent az őszi búza vetésterülete is.

Tamásiban és Bonyhádon is fejlesztik az ipari parkokat

2017.05.20

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával több mint fél milliárd forintos beruházással fejlesztik, illetve bővítik a tamási és a bonyhádi ipari parkot.

Tucatnyi fejlesztés várható Szekszárdon

2017.05.18

Idén több cél is vezérli az E.ON csoport hálózati elosztó társaságait: Szekszárdon villamos- és gázvezetékeket, közvilágítási kábeleket cserél, illetve épít ki saját beruházásban az E.ON.

Több mint félmilliárdos beruházás kezdődik Kajdacson

2017.05.14

Gyógynövény-feldolgozó épül a Tolna megyei Kajdacson, amely a Pannonpharma Kft. pécsváradi üzemének készít elő Tolna megyében termelt alapanyagokat.

Csaknem 10 milliárd TOP forrásból fejlődhet a megye

2017.05.11

A folyamatos a döntéshozás során az Irányító Hatóság legutóbb 64 Tolna megyei projektet támogatott.

Jelentős mértékben megugrott a termőföld ára Tolna megyében

2017.05.05

Kiugró áremelkedést hoztak az állami árverések a termőföldpiacon. Egy év alatt átlagosan 40 százalékkal nőttek az árak 2015-höz képest.

Süli János felügyeli a paksi bővítést

2017.04.26

2017. április 26-án a köztársasági elnök kinevezte a paksi atomerőmű-beruházásért felelős tárca nélküli minisztert, Süli Jánost, aki miniszterként a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért is felel.

Hétfőtől igényelhető az energiatakarékossági hitel

2017.04.23

Jövő héttől igényelhető kamatmentes hitel a családi házak, lakások energetikai korszerűsítésére és megújuló energiaforrások alkalmazására. Mindehhez 115 milliárd forint áll rendelkezésre.

2025-re állhat üzembe az új paksi blokk

2017.04.06

A környezetvédelmi és a telephelyengedély megszerzése után a műszaki tervek elkészítésével folytatódhat a paksi beruházás.

Rangos innovációs díjat nyert a Paksi Atomerőmű

2017.03.29

2017. március 29-én átadták a 2016. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázat elismeréseit az Országgyűlés épületében, melynek keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2016. évi Fejlesztési Innovációs Díjában részesítette az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-t a 15 hónapos üzemeltetési ciklus bevezetése a Paksi Atomerőműben innovációért.

Erdészeti szolgáltatást fejleszt egy bonyhádi vállalkozás

2017.03.29

Egy távérzékelésre épülő, felhőalapú fatömegbecslési és erdészeti nyilvántartási rendszert fejleszt a bonyhádi Pannónia Kft. A projekt költségvetése több mint 400 millió forint.

A tervezettnél jóval több beruházás valósulhat meg Pakson

2017.03.16

Tíz és fél milliárdos főösszeggel fogadta el Paks idei költségvetését a képviselő-testület.