2024.10.09, Szerda

Tamásiban és Bonyhádon is fejlesztik az ipari parkokat

mti

2017.05.20. 13:18

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával több mint fél milliárd forintos beruházással fejlesztik, illetve bővítik a tamási és a bonyhádi ipari parkot.

Bonyhádon 300 millió forintos TOP-forrásból 3,4 hektárral bővítik a völgységi ipari parkot, a területen egy 4000 négyzetméteres üzemcsarnokot építenek - mondta Futár Rajmund, a Völgységi Ipari Park Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

A csarnokban a bőrbevonatú autóalkatrészeket gyártó Schäfer-Oesterle Kft. bővíti tevékenységét. A 180 embert foglalkoztató cég a tervek szerint két lépésben 50-50 fővel növeli létszámát, a német többségi tulajdonos a teljes gyártás Bonyhádra telepítését tervezi - tette hozzá.

A 21,7 hektáros völgységi ipari parkban jelenleg 16 vállalkozásnál 604-en dolgoznak, az új csarnok építése a tervek szerint még az idén elkezdődik.

Tamásiban a város északi iparterületén 248 millió forintos támogatással utat építenek és újítanak fel, valamint egy transzformátorállomást hoznak létre, ezzel segítve az ott működő és a betelepülő vállalkozásokat - közölte Hamar Zita, az önkormányzat beruházási és intézményműködtetési irodájának vezetője.

A 101 hektáros területre, ahol jelenleg 26 vállalkozás több mint ezer embernek ad munkát, várhatóan két autóipari alkatrészgyártó és egy asztalos üzem települ be, az ott működő Philips Lighting Hungary Kft. pedig bővítést tervez - mondta.

 

Forrás: mti

GazdaságBonyhádfejlesztésTOPTamásiipari park