2017.04.03
Az országos katasztrófavédelmi igazgató hősies helytállásért odaítélt elismerést és kerek születésnapi ajándéktárgyat adott át Tolna megye két tűzoltójának.
2017.03.31
2017. március 30-án az Országos Atomenergia Hivatal kiadta a Paks II. projekt telephelyengedélyét.
2017.03.28
Kiválasztották, és egyben kihirdették a XI. Magyarország Tortája és Cukormentes Tortája versenybe jutott öt-öt döntőst. A döntősöket 2017. március 27-én a Zila cukrászdában mutatta be az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Szövetsége.
2017.03.27
Irány a sereg! Már a kormányablakokban is lehet regisztrálni – olvasható a Tolna Megyei Kormányhivatal tájékoztatásában.
2017.03.26
Partnertalálkozóra hívta a Hungária Takarékszövetkezet a Tolna- és Baranya megyei önkormányzati partnereit Mecseknádasdra. Az eseményhez közel ötven településvezető csatlakozott.
2017.03.25
Szép magyar végeredménnyel zárult a 2017-es, ausztriai Destillata nemzetközi párlatverseny, ahol 12 ország 119 főzdéje összesen 1054 mintával nevezett, hazánkat 17 pálinkaház, illetve magánfőzde képviselte. Idén a wattensi Swarovski Kristálymúzeum adott otthont a március 17-i díjátadó gálának, ahol a magyar főzdék 116 érmet szereztek, és az országok szerinti összesítésben a harmadik helyet érték el Ausztria és Németország mögött.
2017.03.24
A víz világnapja alkalmából konferenciát szervezett a dombóvári Szivárvány Óvoda. A rendezvényen előadást tartottak az intézmény dolgozói, akik bemutatták a megye 29 óvodájából érkező 53 óvodapedagógus nevelési gyakorlatait.
2017.03.23
A Lengyel Köztársaság Magyarországi nagykövete is tiszteletét tette Bonyhádon, a magyar-lengyel barátság emlékprogramján.
2017.03.22
Tízedik alkalommal hirdette meg a Ne égess! elnevezésű, rajz- és irodalmi pályázatát az általános iskolás diákok számára a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma. A pályázat lehetőséget adott arra, hogy a diákok szabadon alkothassanak a múlt, a jelen vagy akár az általuk jövőben elképzelt, tűzzel kapcsolatos tárgyakról, eseményekről.
2017.03.21
Felgyorsult az elektronikus eljárások elterjedése a bíróságokon, ezáltal a civilisztikai perek mellett a büntetőügyekben is bővül az alkalmazásuk.
2017.03.19
A közbiztonsági, ifjúsági, sport- és esélyegyenlőségi bizottság pályázatot hirdet a fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedésének támogatására.
2017.03.17
A 2006-ban kötött partneregyezmény keretében a KPVK a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzattal tíz éve vállal részt a szekszárdi Wunderland Óvodába érkező németországi diákok szakmai gyakorlatának lebonyolításában.
2017.03.16
A beruházásnak köszönhetően közel kétszáz ember jut egészséges ivóvízhez.
2017.03.15
Tavaly decemberben hetedszer indult el Az év praxisa a Kárpát-medencében elnevezésű pályázat, amelyben keresik a tavalyi év legjobb, a betegeivel legtöbbet törődő háziorvosát, nővérét, egyszóval praxisát.
2017.03.14
Az elmúlt napokban elárasztották az internetet azok a cikkek, amelyek szerint bőven akadnak olyanok, akik az új kétezres és húszezres összetéveszthetőségére panaszkodnak.
2017.04.02
2017. április 5-én Hollywood-napot tartanak Bátaszéken. A Hollywood-napokon a közönség megismerheti az adott településen született vagy oda kötődő hollywoodi hírességek helyi gyökereit, életútját, eredményeit.
2017.03.30
Aszódi Attila kormánybiztos szerint a régió jó befogadó közeg az új paksi blokkok építéséhez.
2017.03.28
Ezúttal is egy elit mezőnnyel rendezték meg vasárnap a Bonyhád Grand Prix, Nemzetközi Szezonnyitó Országúti Kerékpárversenyt.
2017.03.27
Tájékoztató fórummal zárult csütörtökön a leendő Kapos-hegyháti Natúrpark tervezésének első, helyzetfeltáró szakasza az Annafürdői Turisztikai és Természetismereti Központban.
2017.03.26
150 kg jelöletlen, eredetigazolás nélküli medvehagymát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna megyei pénzügyőrei, amelyet átadtak a kormányhivatalnak.
2017.03.24
2017. március 21-én az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából ünnepi rendezvényt és díjátadót tartottak a Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác termében, ahol a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. négy szakemberének is elismerő oklevelet adományoztak.
2017.03.23
2017. március 22-én dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott sajtótájékoztatót tartott az egyes hatósági eljárások illetékének és igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetéséről.
2017.03.22
Összesen 9,5 kilométernyi út kapott szilárd burkolatot a Duna Aszfalt kivitelezésében.
2017.03.22
Meghozta döntését az Irányító Hatóság a dombóvári Mászlonyban élők társadalmi integrációját, felzárkózását segítő programok támogatásáról.
2017.03.21
Immár 18. alkalommal rendezik meg az Internet Fiesta programjait a hazai könyvtárakban. A tervek szerint 442 település 500 intézményben, összesen 1701 program valósul meg március 22-29-e között.
2017.03.18
A 2016/17 évi fűtési szezonban a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. 4318 m3 tűzifát juttatott el az arra rászorulóknak Tolna és Fejér megyék érintett önkormányzatain keresztül.
2017.03.17
A bonyhádi képviselő-testület idén Köhlerné Koch Ilonának, a magyarországi németek kultúrájának, identitásának megőrzése, valamint a közéletben kifejtett példaértékű, lelkiismeretes tevékenysége elismeréseként adományozta a Perczel-díjat, melyet a városi ünnepségen vehetett át a Bonyhádi Német Önkormányzat elnöke Filóné Ferencz Ibolya polgármestertől.
2017.03.15
A hagyományoknak megfelelően 2017. március 15-én Tolna megye több városban is megemlékezést tartottak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján.
2017.03.14
Idén harminc diák részvételével rendezték meg az Energetikai Szakgimnázium és Kollégiumban a már hagyományosnak tekinthető Tolna megyei Szilárd Leó fizikaversenyt.
2017.03.14
2017. május 1-től Szekszárdon új informatikai rendszert, a Turistavadászt vehetik használatba a város idegenforgalmában érintett szereplők.