2024.04.20, Szombat

Tolna megyei középiskolákat is támogat a Hankook

Stern (Hankook PR Agency - Hungary)

2017.04.21. 07:00

A prémium gumiabroncsgyártó vállalat ezúttal a Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megyei műszaki/technikai középiskoláknak kínál támogatási lehetőséget a HOPP, vagyis a Hankook Oktatási Pályázati Programmal.

Hirdetés

A Hankook eddig is kiemelten fontosnak tartotta a társadalmi felelősségvállalást, épp ezért már 2012-ben elindította átfogó programsorozatát, a „Hankook Értékteremtő Programot”. A kezdeményezés célja a segítségnyújtás olyan környezeti és társadalmi ügyekben, amelyek mindannyiunk érdekét szolgálják regionális és országos szinten egyaránt. Az eddigi sikeres projektekre alapozva a vállalat egy újabb pályázati lehetőséggel bővíti repertoárját, amely ezúttal a gyár környezetében lévő műszaki/technikai végzettséget nyújtó középiskoláknak, szakközépiskoláknak, illetve szakiskoláknak szól.

A program célja, hogy segítse a középfokú tanintézményeket eszközparkjuk korszerűsítésében, bővítésében, és ezáltal hozzájáruljon a középiskolai tanulók magas szintű elméleti és gyakorlati képzéséhez. Pályázni mind az elméleti (asztali számítógép, laptop, tablet, ipad), mind pedig a gyakorlati oktatást segítő eszközök (szerszámok, gépek) beszerzésének támogatására is lehet. Előzetes felmérések alapján a három megyéből összesen 58 iskola pályázhat, ami 24 várost, illetve 22 736 tanulót érint. A Hankook a négy legjobbnak ítélt pályázati anyagot elkészítő intézmény között 8 millió forintot fog szétosztani.

„Nemcsak vállalati igazgatóként, de magánszemélyként is kiemelten fontosnak tartom a fiatalok edukációját, illetve az ehhez tartozó infrastruktúra fejlesztését. Meggyőződésem, hogy több figyelmet kell szentelnünk az utánunk jövő generációknak, hogy az évek során felhalmozott tudást gyarapítsák és továbbadják az őket követőknek, így biztosítva a folyamatos fejlődést. A Hankook ezzel a pályázati lehetőséggel nemcsak a diákok iskoláztatását, de a későbbi elhelyezkedésüket is szeretné támogatni a munkaerőpiacon, akár a vállalat berkein belül.” – mondta el Hwang Seong Hak, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

 

A projektről további részleteket a www.hankookpalyazat.hu weboldalon olvashatnak, jelentkezni pedig szintén itt lehet 2017. május 19-ig. A Hankook Tire Magyarország Kft. minden pályázót 2017. május 31-ig elektronikus úton kiértesít pályázatának elbírálásáról, a kedvezményezettek listáját pedig a program weboldalán is közzéteszi.

 

Forrás: STERN (HANKOOK PR AGENCY - HUNGARY)

AktuálisTolna megyeközépiskolaHankook Tire Magyarország KftHankook Oktatási Pályázati Program