2024.04.20, Szombat

Hétvégén indul az idei ökoturisztikai szezon a Gemencben

mti

2017.04.27. 09:33

A háromnapos programsorozat során nosztalgiavonatozáson, hajókiránduláson valamint gyalogtúrákon is részt vehetünk.

Hirdetés

A Gemenc Zrt. közleménye szerint naponta háromszor nosztalgiavonat indul a Rezét gőzössel Pörbölyről Malomtelelő megállóig és mindhárom napon megtekinthető a Gemenc kincsei interaktív kiállítás a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban.

Szombaton az erdei vasút mellett lovas fogattal, a Molnárka tanösvényen pedig gyalogosan kirándulhatnak a látogatók, akik felfedezhetik az ártéri erdő kevéssé ismert részeit is: a Bujkáló óriások elnevezésű túrán a Gemenc óriásfáit keresik fel. 

A 12 kilométeres - felnőtteknek javasolt -, mintegy fél napos kirándulás a keselyűsi állomásról vonattal indul, majd a Grébec-Duna vonalát követve elsősorban fekete nyár, szil, öreg tölgyfákat ejtenek útba a résztvevők - mondta Csontos Péter, a Germenc Zrt. turisztikai és marketing osztályának vezetője az MTI-nek. Az ország legnagyobb ismert, 12 méter kerületű fája is a Gemencben, a pörbölyi erdőrészben található.

Vasárnap  Pörbölyről indul kirándulás, amely a Molnárka tanösvény mellett ritkán látogatható gemenci ösvényeket is érint. Lassi és a Rezéti-Duna között, egy szigorúan védett erdőrészben nagy számban fészkel barna kánya, fekete gólya, réti sas. A mostani időszakban az aljnövényzet, a fák lombja még nem takarja az erdő állatait, amelyek így könnyebben megfigyelhetőek - mondta az osztályvezető. A program érdekessége, hogy a Soproni Egyetemen német erdőmérnök hallgatói német nyelvű túravezetést tartanak.

Május 1-jén, hétfőn, a méhészek napján Nagyrezétben mézvásár, -kóstoló és méhészeti és fotókiállítás várja az érdeklődőket, a bajai Gemenc Vándorponttól pedig délelőtt tíz órától három dunai sétahajójárat indul.

 

Forrás: mti

Aktuálistermészetvédelemprogramokgemenc2017ökoturisztikai szezon