2019.12.18
2016 és 2024 között összesen mintegy 5 ezer milliárd forint épül be a magyar közúti és vasúti fejlesztésekbe – hangzott el a NIF és az ITM közös évértékelőjén.
2019.12.03
Tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a szekszárdi önkormányzat zártkertek infrastrukturális fejlesztésére.
2019.11.28
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út felújítását indította el. A program egyik elemeként Tolna megyében az 5116-os jelű Tolna-Bogyiszló összekötő út 620 méteren teljeskörűen újult meg.
2019.04.10
A paksi járásban fekvő község utcáit mintegy 30 millió forintból korszerűsítik.
2019.03.06
Összesen mintegy 50 kilométeren újulnak meg az utak és kerékpárutak, ezen kívül pedig hidak és csomópontok is újjászületnek.
2019.01.25
A Real-Rent és a Soltút munkájának köszönhetően bekötik a kerékpáros közlekedésbe az északi Dunakömlőd városrészt.
2018.10.12
A nyári szünet utáni első rendes ülését szeptember 27-én tartotta a képviselő-testület. A városvezetők egyebek mellett döntést hoztak a Festetich utca burkolatának felújításával kapcsolatban is.
2018.05.09
Négy- és ötszámjegyű utak csaknem 20 kilométernyi szakaszát újítják fel Tolna megyében a Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) több mint 1,7 milliárd forintos forrásából - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna megyei igazgatója szerdán Szekszárdon, sajtótájékoztatón.
2017.10.16
Az új átkelő mellett összesen 21 kilométernyi 90 km/h-s haladási sebességű új utat is építenek.
2026.05.12
Vitézy Dávid többek közt az állami beruházások előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges intézményrendszer újjáépítését emelte ki az új minisztérium feladatai közül.
2025.10.14
Dombóvár átfogó projekt keretében, mintegy 340 milliós beruházással több mint 10 kilométer hosszan újítja fel belterületi útjait, TOP Plusz forrásokból.
2025.07.23
A munkálatok idején az utca egyes szakaszai teljes lezárásra kerülhetnek 8:00-17:00 óra között.
2025.02.03
A XIV. kerületben épülő új irodanegyedhez kapcsolódó infrastruktúrafejlesztés a Bosnyák utcát és a Rákospatak utca egy szakaszát is érinti. A kivitelező Bayer Construct már kialakította az új buszvégállomást.
2020.04.09
Az önkormányzati tulajdonban lévő utak és hidak építésére, felújítására kilencmilliárd, a járdák építésére, felújítására egymilliárd forintot biztosít a kormány.
2016.05.25
2019.12.06
Magyarországon 2010 elejétől 2019 végéig több mint 6000 kilométer útszakaszt újítottak fel, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint, ebből az idén a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásaiban 160 útszakasz újult meg összesen több mint 500 kilométeren 65 milliárd forintból - mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikai államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
2019.12.02
A korszerűsítések mellett új körforgalmak és kerékpárutak is épülnek: többek között Eger és az egerszalóki hőforrás között is biciklis útvonalat alakítanak ki.
2019.09.26
A magyar infrastruktúrafejlesztés forrásairól Mosóczi László államtitkár beszélt Mohácson az állam dél-magyarországi útépítési tervei egyeztetése kapcsán.
2019.04.09
A pályázat keretében nyílászárócserét, hőszigetelést és fűtéskorszerűsítést is elnyerhetnek az önkormányzatok.
2019.01.27
Megújult a burkolata és új nevet kapott az a köz, amely a Szabadság utcából nyílik a Kossuth Lajos utca felé.
2018.10.21
A város önkormányzata kiemelt figyelmet fordít arra, hogy különböző beruházásaival minél élhetőbbé tegye a települést annak lakói számára. Most a folyamatos használat és az időjárás viszontagságai miatt rossz állapotúvá vált utakat, valamint parkolókat újíttatja fel a képviselő-testület.
2018.08.08
Az összesen ötmilliárdos beruházásban Baranya, Tolna és Somogy útjait újítja meg a Strabag, a Soltút és az EuroAszfalt.
2018.01.17
Csaknem 18 milliárd forint támogatást kap több mint 1200 önkormányzat belterületi utak, járdák, hidak felújítására
2016.08.16
A 172 projektből 45 helyszínt már átadtak az autósoknak, további 98 útszakasznak pedig 80 százalék feletti a készültségi állapota.
2025.12.11
A felújítás idején félpályás lezárásra kell számítani az érintett útszakaszokon.
2025.09.01
A projekt a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretén belül valósul meg.
2025.07.17
A gyalogos közlekedés a munkálatok alatt biztosított, azonban az érintett szakaszon gépjárművel való közlekedésre és parkolásra nem lesz lehetőség.
2024.03.14
Tízéves útfejlesztési programot kezd a gyorsforgalmi úthálózat jelentős részéért felelős MKIF. A 2023-ban elkezdett felújítások március 15-e után folytatódnak.
2018.05.15
Nyolcvan kiszolgálóépület jön létre a paksi atomerőmű-beruházás felvonulási területén, 8-9 év múlva adhatják át az új blokkokat.
2016.05.09