2021.09.26, Vasárnap

Közel jár a befejezéshez az országos útfelújítási program

kormany.hu

2016.08.16. 09:07

A 172 projektből 45 helyszínt már átadtak az autósoknak, további 98 útszakasznak pedig 80 százalék feletti a készültségi állapota.

Hirdetés

A 2016-os komplex útfelújítási programban 69 milliárd forintos hazai forrásból országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg, a munkálatokról a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményben számolt be. A tájékoztatóból kiderült, az összesen 172 projektelemből 121 helyszínen zajlanak, 45 helyszínen pedig mostanra be is fejeződtek a kivitelezési munkálatok. A Magyar Közút Zrt. augusztus eleji jelentése szerint a készültségi szint 98 beruházás esetében már meghaladja a 80 százalékot.

A közleményben az áll, a felújított utak legalább középtávon, de igénybevételtől függően akár hosszabb ideig is szolgálják a közúton közlekedők biztonságos közlekedését.

 

Tolna megyében is adnak át elkészült utat a napokban

A legtöbb projektet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében adták át eddig, ahol a 3-as, 27-es, 37-es és 381-es utak összesen 15 megújult szakaszát már birtokba vehették az autósok. Nógrádban 10, Komárom-Esztergom megyében 5 útszakasz készült el. A napokban újabb 11 helyszínen érnek el a műszaki átadásig a beruházások Baranya, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében.

 

Becze Szabolcs, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna megyei igazgatója korábban arról számolt be, hogy a Tolna megyei program keretében a 61-es út Simontornya és Tamási közötti közel 30 kilométeres részét, a 64-es úton Simontornya és Enying, a 65-ös úton Tamási és Regöly között egy-egy rövidebb szakaszt, a 6-os út Sötétvölgytől Kakasdig tartó részét és a 63-as út Kölesd-Nagydorog szakaszát újítják fel.

 

Az NFM kiemelte: a kormány döntése alapján a komplex útfejlesztési program 2017-ben is folytatódik. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. feltételes közbeszerzéseket írhat ki a közúthálózaton jövőre elvégzendő munkákra. A tervezett beruházások megvalósításához az eljárások eredményétől függően legfeljebb 100 milliárd forint forrás biztosítható - ismertette Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

Országos hírekútfelújítás