2024.03.29, Péntek

önkormányzat

Lebontották a Kapos-menti sertéstelepet

2017.03.16

Véget ért a dombóvári közbeszédet hónapokig tematizáló mangalicatelep körüli harc.

A mérnökképzés lehetőségeiről tárgyaltak Szekszárdon

2017.03.13

Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár egyetemi és önkormányzati vezetőkkel, továbbá Tolna megye legjelentősebb vállalkozásainak képviselőivel tárgyalt a gépészmérnök alapszak rendszertechnológiai specializációjának 2017 szeptemberében Szekszárdon történő indításáról a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán.

A dombóvári önkormányzat továbbra is támogatja az ifjúsági fúvósokat

2017.03.03

Idén 1,2 millió forinttal támogatja az önkormányzat a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar működését, emellett kedvezményt kapnak egy nyári táborozásukra is. Erről írt alá egy támogatói szerződést pénteken Szabó Loránd polgármester és Kiszler András, a zenekar vezetője a Városházán.

Idén nagyobb összeget fordíthat Szekszárd az egészségügyi ellátás fejlesztésére

2017.03.01

2017. február 28-án a szekszárdi közgyűlés elfogadta a város idei költségvetését, amelynek 8,46 milliárd forintos főösszegéből több mint kétmilliárd forintot terveznek beruházásokra, felújításokra.

Érezhetően megnőtt a lakásépítési kedv Pakson - Új lakónegyed épül

2017.02.22

Paks Város Önkormányzata egy újonnan építendő négyszáz lakásos lakópark kialakítására tizenhét millió forintos díjazással városrendezési és építészeti ötletpályázatot hirdetett.

Ételosztás Dombóváron

2017.01.31

Hatvan adag gulyást osztottak szét a rászorulók között az önkormányzat udvarán január 27-én, Dombóváron.

Hétvégéig minden igénylő hozzájuthat a szociális tűzifához

2017.01.05

A hideg időjárási körülmények miatt Szekszárdon minden igénylő megkapja a szociális tűzifát még a hétvége előtt, amelyet saját forrásból biztosít a rászorulóknak az önkormányzat. Erről a csütörtöki sajtótájékoztatón nyilatkozott Szekszárd polgármestere.

Megyei települések jutottak támogatáshoz

2016.11.09

Tizennégy megyei település kapott támogatást önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekre a Belügyminisztérium 7 milliárd forintos keretéből. A megyében a legtöbb pénz Nagykónyira (29 millió) érkezik.

Lakossági észrevételek az új autóbusz menetrendről

2016.05.05

A május 1-jétől érvényben lévő autóbusz menetrenddel kapcsolatosan az utóbbi napokban számos észrevétel érkezett az önkormányzathoz. 

Kitüntető címeket adtak át Salgótarjánban

2016.01.29

Vízvezeték-építés kezdődik Szekszárd külterületein

2017.03.16

A beruházásnak köszönhetően közel kétszáz ember jut egészséges ivóvízhez.

Egy helyi kocsma áll Tolna város pályázatának útjában

2017.03.10

Tolna város felmondja annak az önkormányzati tulajdonú Duna-parti területnek a bérleti szerződését, amelyen a Popey kocsma működik.

Újabb imázsfilmmel erősít Tamási

2017.03.02

Közel egy hete jelent meg a Tolna megyéről készített identitáserősítő imázsfilm. Ezúttal Tamási Város Önkormányzatának a megbízásából pedig elkészült Tamási – immár második – imázsfilmje is.

Identitáserősítő imázsfilm készült Tolna megyéről

2017.02.24

2017. február 23-án, Szekszárdon, egy Médiaest keretében mutatta be a megyét népszerűsítő imázsfilmet a Tolna Megyei Önkormányzat.

Járda és parkoló épült a kommunális adóból

2017.02.16

A 2015 év végén bevezetett kommunális adóból befolyt összegből – melyet a Tamási önkormányzat egyéb forrásaiból megduplázott – több mint ezer méter járda és 110 m2 parkoló épült meg. A szociális alapon járó mentesség idén is megmarad, és a kommunális adó mértékén sem változtattak.

Elkezdődött a paksi kulturális központ modernizációja

2017.01.23

Korszerűsítés indult a Csengey Dénes Kulturális Központban a színpad mögötti terület felújításával. Az önkormányzat saját költségvetéséből biztosítja a kivitelezés 21 milliós költségét.

300 millió forint támogatást kap a Paksi Sportegyesület

2016.12.21

A paksi önkormányzat 300 millió forint támogatást biztosít a Paksi Sportegyesület részére. Erről a rendkívüli ülésén döntött a képviselőtestület.

Polgármestert és képviselőket választanak Kutasón vasárnap

2016.06.21

Vasárnap polgármester választás lesz Karancskeszin

2016.03.04

A Nógrád megyei Karancskeszin lesz vasárnap időközi polgármester választás.  Kurunczi István (független) polgármester - aki 2006-tól irányította a községet - tavaly november 28-án meghalt. A választói névjegyzékben mintegy 1500-an szerepelnek.