2019.11.14, Csütörtök

Hirdetés

Egy szállodát alapvetően a fekvése határozza meg
Fotók: Hotel Silvanus / Kemény Dénes

Egy szállodát alapvetően a fekvése határozza meg

Hotel Silvanus

2019.10.29. 13:27

Interjú Dr. Kemény Dénessel, a visegrádi Hotel Silvanus**** konferencia-nagykövetével

Hirdetés

Kedves Dénes! Állatorvos, vízilabda mesteredző, minden idők legsikeresebb magyar vízilabda szövetségi kapitánya vagy. Így ismernek az emberek. De hogyan váltál menedzsment szakemberré?

– Nagyon érdekesen, mivel én erre egyáltalán nem készültem. Igazság szerint ez egy olyan folyamat, amelybe bárki bekerülhet. Ugyanis, ha az ember egy munkaterületen elkezd dolgozni, lett légyen szó sportról, üzleti életről, vagy akár termelésről, az elején – persze átvitt értelemben – segédmunkásként indul. Ha becsületes vagy, alázatos vagy és érdekel az, amit csinálsz, akkor szépen lassan feljebb kerülsz a ranglétrán.

Mindeközben szinte észrevétlenül egyre jobban értesz a munkád szakmai részéhez. Igen ám, de az elején még lövésed sincs arról, hogy mit jelent valamit menedzselni, vagy vezetni, vezetőnek lenni. Ezt ugyanis nem, vagy csak nagyon érintőlegesen tanítják, és nem készítenek fel rá a tanulmányaid során. Aztán egyszer csak eljön a pillanat, amikor szembesülsz ezzel a problémával. Ilyenkor aztán az átlagembernek nincsen más lehetősége, minthogy visszagondol a saját „pucoltcsirke”- korszakára és arra, hogy akkor és ott a fölötte állók, a főnökök hogyan oldottak meg bizonyos helyzeteket.

Összefoglalva tehát azt gondolom, hogy a menedzseri és a vezetői feladatok ellátásához az elsődleges mankó a saját múltad, a saját tapasztalataid összessége. Kell persze egy kis intelligencia, egy kis fantázia és jó nagy adag önkritika is. Képesnek kell lennünk gondolatban „visszanézni” saját választásainkat és utólag azt mondani egy mások által jónak hitt döntésünkre, hogy bizony lehetett volna még jobban csinálni. Minderre szükség van ahhoz, hogy eljuss egy olyan szintre, amikor azon kapod magad, hogy kérdeznek tőled.

Hát valahogy így lettem én is menedzsmenttel, vezetéssel kapcsolatos tréner, vagy ahogy én inkább nevezem magam: tapasztalat-átadó. Én a menedzsmentet, a vezetést a szó iskolai értelmében nem tanultam, de úgy vélem, ez nem tragédia, hiszen a magyar oktatás java részében – persze tisztelet a kivételnek – olyan emberek oktatnak dolgokat, akiknek az adott területen nincsen gyakorlati munkatapasztalatuk. Vízilabdaedzőként nekem szerencsém volt, hiszen magam is voltam játékos, tehát nem csak elméletben ismertem azt, amit át akartam adni a játékosaimnak.

Mi a közös egy vízilabdacsapat és egy cég vezetésében?

– Alapvetően azért rendelkezem egyfajta cégvezetői tapasztalattal is, hiszen a Magyar Vízilabda Szövetség elnökeként öt-hat éven át belekóstolhattam abba, hogy milyen egy nagy szervezet vezetése. Itt egy egymilliárdos éves költségvetéssel rendelkező szervezetet kellett vezetnem. Ennek van ugyebár egy beszerzési oldala, ami egy emberre tartozik, az az elnök, és van egy „elköltési oldal”, no ebben aztán sokan segítenek. Mindezek dacára nekem sikerült az átvételkori, komolyan mínuszos egyenleget hat év alatt úgy változtatni közel hárommilliárd pluszosra, hogy közben folyamatosan magas szinten működtünk, világeseményeket szerveztünk, finanszíroztuk a csapataink és egyre duzzadó feladataink ellátását. Mindeközben törekedtem arra, hogy tartalékoljak a nehezebb időkre is, amellett, hogy az indokolt kéréseket mindig teljesítettem, még akkor is, amikor még mínuszban álltunk. Ennek a másik oldala ugyanakkor az volt, hogy amikor ugyan tele volt a kassza, de valaki indokolatlan kéréssel állt elő – ha csak pár százezer forint erejéig is –, arra tudtam nemet mondani. Ez már cégvezetői attitűd és látásmód. Pont úgy kell gazdálkodni, ahogy egy átgondolt családi költségvetést vezet az ember.

 

– Hogyan kezdődött el az a folyamat, ami oda vezetett, hogy mára már rengeteg helyre eljársz előadást tartani?

– Őszinte leszek: sosem akartam menni. Mindig hívtak. Két dolog játszott közre ebben. Az egyik az, hogy az általam nagyra becsült Kürti Sanyi barátom javasolta, hogy vegyek részt olyan előadásokon, amelyeken vezetői tapasztalatokat osztunk meg a hallgatósággal, és amilyeneket ő is tart. Azóta évi három-négy alkalommal elmegyek ilyen rendezvényekre. Illetve egy barátom működteti a Kemény Dénes Vezetői Akadémiát, amelynek keretében jellemzően kétnapos tréningeket szervez tíz-tizenkét fős csoportoknak.

Ezeken az alkalmakon szintén előadok. Egyedi felkérésre is nagyon szívesen tartok előadásokat akár magyarul, akár angolul, ilyenkor a megrendelőkkel előre egyeztetjük a témát és a részleteket. Nagy örömömre sok pozitív visszajelzést kapok az előadások után azok hasznosságáról, érdekességéről és arról, hogy mennyire élvezetesnek találták. Az igazat megvallva, én akkor szenvednék a legjobban, ha kötött, hivatalos hangnemben kéne szólnom bárkihez. Az nem én vagyok.

 

– Hogy látod, mit várnak tőled azok, akik előadást tartani hívnak?

– Lehet az én mondandómnál tökéletesebbekkel előállni. Ezeket pedig bizonyára tudományosabban is meg lehet fogalmazni, mint ahogyan én teszem. Ezt mind-mind lehet. De az én gondolataim, tapasztalataim hitelességét nem lehet vitatni, hiszen több évtized elért eredményei támasztják alá. Sokan gondolják, hogy a szakmám csúcsa a három egymást követő olimpiai arany volt. Én a magam részéről úgy vélem, hogy a közös munka igazi, beszédes eredménye a tizenhat év alatt a huszonkilenc világversenyen elért huszonnégy érem. Ez önmagáért beszél, erőt és folytonosságot jelent.

 

– A játékosaid ugyanezt a hitelességet találták meg benned?

– A csapat-edző relációban a legnehezebb probléma mindig az edző személye, akit öt-hat év után egyszerűen megunnak, illetve elkopik a feladatban. Az edzésprogramok ugyanis ismétlődők és bizony fárasztók tudnak lenni. Ha viszont az edzés fárasztó, akkor szórakoztatóvá, élvezhetővé kell tenni. Inkább legyen 80-85%-os és élvezzék a játékosok, mintsem 100%-os úgy, hogy kinyílik tőle a bicska a zsebükben. A kérdésedre ők tudnának válaszolni, de a hitelesség az eredménnyel előbb-utóbb nyilván megjön.

 

– Az ember azt gondolná ezek után, hogy egy csapat tulajdonképpen egy cég, és minden cég csapat is. Ezért jársz ennyi előadásra a témában?

– Ami a legfontosabb: én olyan témáról beszélek, amit imádok. Abban a pillanatban, amint a hallgatóság megérzi, hogy amiről beszélek, az az életem és a mindenem, ők is részeseivé válnak ennek a hangulatnak, bevonzódnak abba a láthatatlan burokba, ami a mondandómmal köréjük, körénk képződik.

 

– Hogy jött az első felkérés?

– 1998-ban, tehát éppen huszonegy évvel ezelőtt az OD Partner nevű tréningcég felhívott, hogy kétnapos előadássorozatot szerveznek különböző multik vezető munkatársai számára teljesítményértékelés-témában. Alaposan felkészültem, még kis videó-illusztrációkat is készítettem az alkalomra. Az esemény után két héttel kaptam egy levelet, amiben megírták nekem, hogy a cégvezetőkből és egyetemi oktatókból álló előadók közül a százfős hallgatóság az én előadásomat ítélte a leghasznosabbnak, legélvezetesebbnek. Pedig én már az elején elmondtam nekik, hogy az ő szakterületeikhez nem értek. Nem fogom elmondani, hogy kell több gázolajat, biztosítást vagy bármi mást eladni, hiszen az én tapasztalataim a vízilabdáról szólnak, mert azt csináltam évtizedeken át. A lényeg, hogy ezen a rendezvényen vagy harminc-negyven cég képviselői vettek részt, és jó részük később úgy gondolta, hogy jó lenne, ha a mondandómat az ő cégükön belül is ismertetném. Persze idővel én is csiszolódtam, mert megéreztem, ki mire vágyik, ki mit igényel az én tapasztalataimból. Párhuzamok pedig mindig vannak és a hallgatók az esetek többségében meg is találják azokat. Sok köszönő e-mailt kaptam már, hogy a tőlem hallottak alapján meghozott döntés sikerre vezetett és őszintén megmondom, ilyenkor nagyon örülök, tényleg büszke vagyok.

 

– Mit gondolsz, meddig lesz energiád minderre?

– Réges-régen elhatároztam már, hogy addig fogom csak csinálni, ameddig kikapcsol, amíg örömöt ad. Szerencsére még ma is az a tapasztalatom, hogy az előadásaim harmadik percétől elfeledkezem helyről és időről, és egyszerűen élvezem, amit csinálok, végül is tulajdonképpen arról beszélek, ami egyszerre az életem és a szenvedélyem. Persze volt már rossz tapasztalatom is – nemrégiben egy vidéki helyszínen a hallgatóság hetven százaléka folyamatosan egymással beszélt az előadás elején – de szerencsére nem ez a jellemző. Mindig megtisztelik figyelmükkel a játékosaimat, akikről beszélek és mindig megtisztelnek engem is. A vízilabda Magyarországon különös helyet foglal el az emberek szívében. Érdemes megfigyelni azt, hogy ha valaki nem tud megnézni egy meccset és felhívja a barátját az eredményről érdeklődve, a válasz röviden ennyi: „mi nyertünk!”. Nem „nyertek”, nem „nyert a magyar válogatott”, hanem „mi nyertünk!”, mi mindannyian. A kiemelkedő egyéni sportolónak ugyanis tiszta szívből drukkol a szurkoló, de a csapattal azonosulni is tud. Ez a legnagyobb csoda.

– Úgy tudjuk, a világ számtalan helyén jártál már konferenciákon. Melyek a legemlékezetesebbek, mitől szerethető egy szálloda, egy konferenciahelyszín?

– Tartottam előadást Erdélyben, Felvidéken, Athénban, Barcelonában, Madridban, Manchesterben, de Ausztráliában, Új-Zélandon, Mexikóban vagy az USA-ban többször is, remélem ezt senki sem dicsekvésnek értékeli, ez a válaszom a kérdésre. A legemlékezetesebbek viszont mindig azok a helyek voltak, amelyek szerethetők, és ahol maga a város, a helyszín, a környék is hatással van az emberre – és ezekből a legtöbb itthon van.

A környezet tehát számomra ezerszer fontosabb, mint a szállodák közötti minimális különbségek. A Hotel Silvanus Visegrádon ezért is számít az én szememben teljesen egyedinek. Mert ilyen fekvés, panoráma egyszerűen nincsen még egy. Ausztrál barátaim – akikkel anno Lepencén voltunk az azóta már sajnos nem üzemelő strandon – felhívtak és azt mondták, hogy ha jönnek, menjünk vissza oda, mert az számukra nagy élmény volt. Elmondtam nekik, hogy az a lehetőség ugyan megszűnt, de tudok egy hasonlóan feledhetetlen élményt. Felvittem őket a Silvanusba, és mai kifejezéssel élve „kész voltak, mint a matek lecke”. Wellnesseztünk, fotózkodtunk a Panoráma Medencénél, ahol a szökőkút is működött, aztán egy kellemes sör is lecsúszott a bárban – tényleg nagyon élvezték.

Visszakanyarodva kérdésed második részéhez, szerintem alapvetően a fekvés határozza meg a szállodát. A csillagok száma is fontos, de egy szolgáltatási szinten felül ez már nem lényeges, hiszen a jó vendéglátás, a jó szobák, a jó étkezés alapkövetelmény. Ha ez megvan, akkor az egyedi fekvés, a kilátás, a természet közelsége, a nyugalom, a szépség, a sok erdei vagy dunai program az, amitől igazán különleges lesz egy szálloda. A Hotel Silvanus**** pedig kétségkívül ilyen hely. Itt mindenki megtalálja a maga szórakozását, a munkájukban megfáradt menedzserek éppúgy, mint a fiatal párok, a nyugdíjasok, a gyerekes családok. És persze tökéletes helyszín ez a céges rendezvények, konferenciák, tréningek számára is.

Amikor a családdal megyünk fel pár éjszakára a Silvanusba, sokszor kérdezik tőlünk, hogy minek megyünk Leányfaluról a szomszédba pihenni. A válaszom: pont azért, mert közel van, nem kell órákat utazni. A legfontosabb pedig, hogy számunkra ez az igazi kikapcsolódás és pihenés.

 

Radványi Péter, Madarász Endre

KirakatHotel Silvanusvisegradinterjú