Slihoczki Sándor: Az emelőgépes szakmában is presztízst jelent, hogy atomerőmű-építésen dolgozunk

A beruházás mostani szakaszában elsősorban az épülő atomerőmű emelőgépeivel, felvonóival kapcsolatos dokumentáció ellenőrzése a feladata az emeléstechnológiai szakterületen dolgozó maroknyi csapatnak, beleértve Slihoczki Sándor szakterület-vezetőt. Ebbe beletartoznak a műszaki egyeztetések az orosz féllel, de alkalmanként terepi munka is vár rájuk, egyrészt az építésnél használt emelőgépekkel kapcsolatos feladatok miatt, másrészt azért, mert a Paksi Atomerőműben lehetőségük van a berendezések működés közbeni szemrevételezésére, sőt Slihoczki Sándor korábban járt a Belarusz Atomerőműben is, ahol ugyanolyan blokkokat létesítettek, amilyenek Pakson épülnek.

Sándor tíz éve erősíti a Paks II. Zrt. szakembergárdáját. Előzőleg húsz évet töltött a Dunaferrben, ahol ösztöndíjasként kezdte, munkáltatói jogokat is gyakorló üzemvezetőként zárta ottani pályafutását. Nem mellesleg folyamatosan tanult közben: a Dunaújvárosi Főiskolán szerzett gépészmérnöki diplomáját a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán villamosmérnökivel, majd a Miskolci Egyetemen hidraulika-pneumatika szakmérnökivel egészítette ki.

„Kifejezetten emelőgépes képzés nincs Magyarországon. Műszaki végzettség, illetve bizonyos tapasztalat és referenciák birtokában lehet folyamodni a mérnöki kamara szakmagyakorlási engedélyéért” – jegyzi meg. S hogy miért ült újra és újra iskolapadba? „Erős volt bennem a tanulási vágy, a cég támogatta, előrelépést jelentett – ezért motivált voltam” – indokolta, hozzátéve, hogy a daruk összetett berendezések, alapvető a villamos hajtás, az irányítástechnika, ezért evidensnek tűnt a villamosmérnöki képzés. A villás targonca, az autódaru és egy sor más emelőgép hidraulikával működik, így teljesen beillett a portfóliójába a pneumatika és hidraulika is.

Az első, s addig egyetlen munkahelyét nagyon szerette, de amikor a darukkal kapcsolatos karbantartó tevékenységet átvette egy magánvállalkozás, sem szakmailag, sem emberileg nem tudott azonosulni vele, ezért úgy döntött, új kihívás után néz. Az emeléstechnika, különös tekintettel ilyen nagyipari méretekben, meglehetősen szűk terület, ezért kifejezetten szerencsés volt, hogy a Paks II. projekthez éppen e területre kerestek szakembert, a lehetőség találkozott szakmai érdeklődésével, tapasztalataival, így 2016 áprilisban csatlakozott az új atomerőmű létesítésével megbízott csapathoz. Az Általános Műszaki Osztályon akkor csupán néhányan dolgoztak, egy-egy szakterületet akkoriban egy-egy fő képviselt. Az emeléstechnológián most vele együtt négyen dolgoznak.

 

 

Tevékenységük korántsem korlátozódik a majdani atomerőműben létesítendő emelőgépekkel, felvonókkal kapcsolatos tervellenőrzésre, habár ez sem elhanyagolható sem mennyiségileg, sem tartalmilag, hiszen csak felvonóból hetvenet fognak beépíteni – minden második különleges lesz, s akár tűz esetén is használható –, illetve blokkonként nyolc nagy daru szolgálja majd ki a technológiát.

A sor elejére kívánkozik az üzemanyag mozgatására, karbantartásra szolgáló, körpályán mozgó, forgó polár daru. Ilyet használnak a konténmenttel rendelkező atomerőműveknél ellentétben a Pakson működő blokkoknál, ahol híddaruk végzik ezt a feladatot. Említésre méltó a turbinacsarnoki daru a maga 52 méteres fesztávjával, 350 tonnás teherbírásával. „Ez unikum hazánkban” – húzza alá Sándor hozzáfűzve, hogy az emelőgépek nagyságrendjét tekintve Paks II. mögött a Dunaferr áll, ezért kétségtelenül hasznos az a húszévnyi tapasztalat, amire ott tett szert annak ellenére, hogy a konkrét feladat „ég és föld”, hiszen az egy termelővállalat volt, ahol 24 órában a közvetlen gyártási technológiában dolgoztak, s a daruállási időt milliókban mérték, s az ő vállán nyugodott az üzemeltetés, karbantartás terhe, beleértve a személyi kérdéseket is.

Az e területeket szabályozó rendeletek általában így kezdődnek: „a folyékony fémet, izzó salakot, radioaktív anyagot mozgató emelőgépek esetén…”, azaz a jogszabályi környezet egyaránt szigorú. – Itt terveznünk kell, érvényt szerezni a szabványi, rendeleti elvárásoknak.

 

 

„Bele kell folynunk a gyártás-előkészítésbe, ami mindenképpen izgalmas” – mondja. Azt is elárulta, hogy korábban nem foglalkozott felvonókkal, bár mindig is érdekelték, így miután a projekt munkatársa lett, elvégzett egy tanfolyamot. „Ez szakmailag nagyon tetsző terület számomra. Azt szeretem az emeléstechnikában, hogy rendkívül változatos. Maga a gép acélszerkezetből, villamosrendszerből, gépészetből, irányítástechnikából áll, így mindezekkel képben kell lenni, s mivel emberek kezelik, az ő munkakörülményeikkel is foglalkozni kell, például az ergonómiai szempontokkal, a klimatizálással vagy éppen némi pszichológiával. Az emeléstechnológia veszélyes üzem, ezért elengedhetetlen a nyugodt, tiszteletteljes légkör” – fejti ki a szakterület-vezető. Arra is kitért, hogy az építés során használt emelőgépek üzemeltetésének ellenőrzésében is vannak feladataik.

E tekintetben nincs sok eltérés egy általános építkezéstől, különösen az építési-szerelési bázis (CEB) esetében, de magánál az atomerőműnél is legfeljebb a méretek mások, mint mondjuk egy lakópark vagy irodaház építésénél. Sándor azt is elárulta, hogy egyes daruk már elkészültek a CEB számára, némelyeket már le is szállítottak és beszereltek, s ők ezek gyártásellenőrzésében is szerepet kaptak.

A továbbiakat illetően nagyon várja már a pillanatot, amikor beüzemelik a blokkokat, de még ezt megelőzően azt, amikor beemelik a reaktortartályt, üzembe áll a polár daru és beemeli az első adag üzemanyagot. A jelenlegi feladatokra visszatérve elmondta, hogy három kiváló munkatársával remekül tudnak együtt dolgozni, ketten közülük szintén a Dunaferrből érkeztek, ismeretségük régi. Rengeteg, szakterületeken átívelő feladatuk miatt sok osztállyal együttműködnek. Sándor számára ezenfelül a tudásmegosztás és a tapasztalatcsere is fontos, ezért örömmel vállalkozik arra, hogy munkájukat szakmai körökben bemutassa. – Ilyenkor mindig azt tapasztalom, hogy az emelőgépes szakmában is presztízst jelent, hogy az új paksi atomerőmű építésén dolgozunk – összegzi.

Slihoczki Sándor Dunaújvárosban él születése óta. Feleségével, Bertával, aki iskolatitkár a dunaújvárosi gimnáziumban, három fiút nevelnek. Ádám most kapta meg közgazdász diplomáját, egyébként élsportoló, minap részt vett Kínában a Világjátékokon, ahol sárkányhajóban képviselte a magyar színeket. Dániel most kezdi meg tanulmányait a BME mechatronika szakán, Vince pedig a 11. évfolyamot a gimnáziumban. Bátyjuk inspirációjának köszönhetően számukra sem ismeretlen az evező, ahogy édesapjuk számára sem, aki szintén megszerette a vízi sportokat, szívesen kajakozik a Dunán, a Velencei-tavon. De igazi sportja a futás, ezt hetente többször is űzi – ha lehet, szabadtéren, ha nem, futópadon –, sőt akkor is, ha éppen nyaralnak. Szeretnek együtt túrázni, s habár Ádám már nem velük él, minden évben összeverbuválódnak egy családi nyaralásra.