2024.04.20, Szombat

2017

Elismerésekben részesültek a megyei katasztrófavédelem munkatársai

2017.04.24

Aktuális

2017. április 21-én Tűzoltónap alkalmából koszorúzással egybekötött ünnepi állománygyűlés zajlott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon, melyen ezúttal is többen vehettek át elismerést kiváló munkájukért, köztük a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság három munkatársa is.

Paks a második leghatékonyabb az italos kartonok szelektív gyűjtésében

2017.04.22

Legalábbis ez derült ki abból a felmérésből, melyet az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés (IKSZ) készített a Föld napja alkalmából.

Vezérőrnaggyá lépett elő Dr. Soczó László dandártábornok

2017.04.20

Aktuális

2017. Április 24-e Szent György napja, mely Magyarországon a Rendőrség ünnepe. Ebből az alkalomból április 19-én a testület több munkatársa is elismerésben részesült.

Az összes traffipaxot bevetik húsvét után!

2017.04.13

Aktuális

2017. április 19-én 6 órától másnap 6 óráig egy 24 órás sebességellenőrzéssel próbálják kiszűrni a gyorshajtókat az évek óta ismétlődő európai akció, az úgynevezett Speedmarathon keretében.

Akár verssel is fizethetünk a költészet napján

2017.04.05

Tolna megye több művelődési házában és könyvtárában versmaratonnal, versposztokkal, könyvbemutatóval, vagy éppen zenés előadással ünneplik a költészet napját.

Több változást is hoz az idei év a Tinódi Ház életében

2017.03.31

2017-ben a dombóvári Tinódi Ház két helyisége is átalakul, így ifjúsági klub és galéria is nyílik. Emellett megújul az ismert Pogány mitológia, ráadásként két új alkotás kap helyet a város kulturális életéért felelős intézményben.

Mártonfai Dénes fotóit is láthatjuk az idei Magyar Sajtófotó Kiállításon

2017.03.30

A budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban több mint 360 fényképet láthatnak a 35. Magyar Sajtófotó Kiállításra ellátogatók. A Tolna megyei Mártonfai Dénes „Vidéki foci” című sorozatának felvételei szintén kikerültek a Capa Központ falára.

Több mint háromszáz kerékpáros állt rajthoz a bonyhádi szezonnyitón

2017.03.28

Ezúttal is egy elit mezőnnyel rendezték meg vasárnap a Bonyhád Grand Prix, Nemzetközi Szezonnyitó Országúti Kerékpárversenyt.

Megszűnik több közigazgatási illeték és díj

2017.03.23

2017. március 22-én dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott sajtótájékoztatót tartott az egyes hatósági eljárások illetékének és igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetéséről.

Bóbita kiállítással ünnepelnek Szekszárdon

2017.03.21

A bábművészet képviselői országszerte szokatlan produkciókkal, szokatlan helyszíneken, egyszeri és megismételhetetlen akciókkal várják a közönséget a Bábszínházi világnapon. Szekszárdon ezáltal kiállítás nyílik a pécsi Bóbita Bábszínház történetéről.

Már lehet nevezni az idei Országkóstolóra

2017.03.18

Idén is meghirdeti a Nemzeti Borkiválóság Program keretében az Országkóstolót a Földművelésügyi Minisztérium. Ezúttal négy kategóriában - fehérborok, furmint, vörösborok, rozé - lehet nevezni.

A tervezettnél jóval több beruházás valósulhat meg Pakson

2017.03.16

Tíz és fél milliárdos főösszeggel fogadta el Paks idei költségvetését a képviselő-testület.

Az év háziorvosa: Még két hónapig ajánlhatja háziorvosát

2017.03.15

Tavaly decemberben hetedszer indult el Az év praxisa a Kárpát-medencében elnevezésű pályázat, amelyben keresik a tavalyi év legjobb, a betegeivel legtöbbet törődő háziorvosát, nővérét, egyszóval praxisát.

Folytatódnak a járdafelújítások Dombóváron

2017.03.13

Tavaly közel 3200 m2 járdaszakaszt újítottak fel Dombóváron, amely kiemelten érinti a Szuhay városrészt.

A szekszárdi és villányi vörösborok vitték a prímet az idei Országos Syngenta Borversenyen

2017.03.11

Ismét Tokaj nyert a borvidékek között a XVI. Országos Syngenta Borversenyen, ahol az ország összes bortermelő térségéből benevezett 459 nedű közül a legjobbnak választott tizenháromból hetet készítettek a történelmi borvidék borászai.

Új polgármestereket választottak Gyulajon és Tolnanémediben

2017.04.24

Gyulajon a település korábbi független alpolgármesterét, Tolnanémediben pedig egy helyi vállalkozót választottak polgármesternek a vasárnap rendezett időközi választáson.

Közel félszáz borászat vesz részt az év legnagyobb kékfrankos kóstolóján

2017.04.20

Tizenkét magyarországi borvidék mintegy ötven borászatának több mint száz kékfrankosa és bikavére lesz megtalálható a Winelovers Kékfrankos Április Nagykóstolóján szombaton a budapesti Corinthia Hotelben.

A mesék városává válik Szekszárd

2017.04.18

2017. május 27-én és 28-án másodszor rendezik meg Szekszárdon a Babits Mihály Kulturális Központban a Háry János Mesefesztivált. Ezúttal közel félszáz programmal várják a gyerekeket és a családokat.

Tolna megyében is önkénteskednek a Hankook dolgozói

2017.04.08

Idén immár ötödik alkalommal indította el Dolgozói Önkéntes Programját a Hankook Tire Magyarország Kft., melynek keretein belül a vállalat a dolgozók által javasolt közhasznú szervezeteknek és közintézményeknek nyújt segítséget.

Hamarosan beindul az élet a tamási lovaspályán

2017.04.03

Az Appaloosa Lovassport Egyesület idén három országos versenyt is rendez.

A Szekszárdi Bikavér lett Bátaszék idei vörösbora

2017.03.30

A napokban hirdették ki a bátaszéki borverseny eredményét, melyre idén 119 mintával neveztek a termelők.

Dunaföldvár is versenyben az ország tortája címért

2017.03.28

Kiválasztották, és egyben kihirdették a XI. Magyarország Tortája és Cukormentes Tortája versenybe jutott öt-öt döntőst. A döntősöket 2017. március 27-én a Zila cukrászdában mutatta be az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Szövetsége.

Nagyaranyérmes lett a Márton és Lányai Málna Pálinkája

2017.03.25

Szép magyar végeredménnyel zárult a 2017-es, ausztriai Destillata nemzetközi párlatverseny, ahol 12 ország 119 főzdéje összesen 1054 mintával nevezett, hazánkat 17 pálinkaház, illetve magánfőzde képviselte. Idén a wattensi Swarovski Kristálymúzeum adott otthont a március 17-i díjátadó gálának, ahol a magyar főzdék 116 érmet szereztek, és az országok szerinti összesítésben a harmadik helyet érték el Ausztria és Németország mögött.

Bonyhádon járt a lengyel nagykövet

2017.03.23

A Lengyel Köztársaság Magyarországi nagykövete is tiszteletét tette Bonyhádon, a magyar-lengyel barátság emlékprogramján.

Egyhetes Internet Fiesta indul a könyvtárakban

2017.03.21

Immár 18. alkalommal rendezik meg az Internet Fiesta programjait a hazai könyvtárakban. A tervek szerint 442 település 500 intézményben, összesen 1701 program valósul meg március 22-29-e között.

Átadták az idei Perczel-díjat

2017.03.17

A bonyhádi képviselő-testület idén Köhlerné Koch Ilonának, a magyarországi németek kultúrájának, identitásának megőrzése, valamint a közéletben kifejtett példaértékű, lelkiismeretes tevékenysége elismeréseként adományozta a Perczel-díjat, melyet a városi ünnepségen vehetett át a Bonyhádi Német Önkormányzat elnöke Filóné Ferencz Ibolya polgármestertől.

Jelentős árbevétel-növekedést tervez a bonyhádi székhelyű autóipari cég

2017.03.16

Mintegy húszszázalékos árbevétel-növekedést tervez idén az autóipari beszállító Schäfer-Oesterle Kft. A cég 2016-ban közel egymilliárd forintos technológiai fejlesztést hajtott végre.

Gondok vannak az új kétezressel

2017.03.14

Az elmúlt napokban elárasztották az internetet azok a cikkek, amelyek szerint bőven akadnak olyanok, akik az új kétezres és húszezres összetéveszthetőségére panaszkodnak.

Idén egy szekszárdi borász nyerte el a Pannónia Aranygyűrűt

2017.03.13

2017. március 9-én egy ünnepélyes gálavacsora keretében hirdettek nyertest a Pannónia Női Borrend tagjai, ahol átadták a 14 karátos Pannónia Aranygyűrűt az idei győztesnek, ifj. Heimann Zoltánnak, Szekszárdról.

121 magyar borászat 888 bormintáját értékelték a CBA borversenyén

2017.03.10

Ebben az évben először a Magyar Bor Akadémia védnökségével került sor a CBA 11. országos borversenyére Alsónémediben.