2024.03.28, Csütörtök

Több változást is hoz az idei év a Tinódi Ház életében

dombomedia.hu

2017.03.31. 13:12

2017-ben a dombóvári Tinódi Ház két helyisége is átalakul, így ifjúsági klub és galéria is nyílik. Emellett megújul az ismert Pogány mitológia, ráadásként két új alkotás kap helyet a város kulturális életéért felelős intézményben.

Hirdetés

Április 7-én, pénteken 16 órától mutatják be a Tinódi Házban Varga Gábor „Tinódi Lantos Sebestyén megsebesülése” című szoborkompozícióját. Ugyan az installáció az épületben kap helyet, a művész úgy tervezte meg, hogy az kívülről is jól látható legyen.

A házban aznap fél hatkor nyílik meg az új ifjúsági klub. Somlai Adrienn, a Tinódi Ház ügyvezetője elmondta: a kávézó melletti teremben péntekenként 16 és 22 óra között várják a diákokat, amelyben többek között lesznek játékkonzolok (Xbox ONE és PlayStation4), ingyenesen használható Wi-Fi, az egyik fal pedig speciális festést kap, ezen krétával üzenhetnek egymásnak a fiatalok. A klubban havonta egyszer lesz koncert, a többi alkalom programokkal való megtöltésére pedig a diákoktól is várnak segítséget. A helyiségre külön házirend készül, de az már most biztos, hogy csak diákigazolvánnyal lehet majd bemenni, ezt ellenőrizni is fogják.

A klub átadóján egy LEGO robotot is kipróbálhatnak az érdeklődők, de ekkor mutatják be a junior Dombóvár kártyát is, amely a 10 és 18 év közötti fiataloknak biztosít majd a felnőtt plasztikhoz hasonló kedvezményeket.

Április 8-án szombaton délután háromtól tartják Samu Géza szobrászművész Pogány mitológia című felújított faszobrának avatását a ház előtti téren, az ismert alkotást így újra teljes pompájában láthatja a közönség.

Aznap fél négytől adják át a nagyközönségnek a Tinódi Házban a Majoros Galériát. Somlai Adrienn elmondta: az eddig Majoros teremként ismert helyiség nem veszíti el az eredeti funkcióját sem, tehát lesz házasságkötés és előadás itt ezután is.

Az új galériát Szász Endre A nő című tárlatával avatják fel. A kiállítást Szászné Hajdu Katalin, a világhírű művész özvegye, egyben az életművét gondozó közhasznú egyesület elnöke nyitja meg – ő segít a szállításban és a tárlat rendezésében is. A kiállítás nőnap és anyák napja közé esik, így különösen aktuális, hogy a különböző archetípusokat, női szerepeket állítja a középpontba a fiatal hölgytől a tapasztalt középkorú nőn át az idős, bölcs asszonyig, különböző technikákkal megálmodva.

A jeles alkalomból a galéria előtér felőli bejáratánál felavatják Varga Gábor 100x70 centiméteres pirogránit domborművét Majoros János, a terem névadójának arcképével.

Helyi hírekGalériaDombóvárTinódi Ház2017Pogány mitológiaifjúsági klub