Zsikó Zoltán népdalénekes és zenekara vidéken a szülőfalujához, Alsónyékhez közeli Bátaszéken köszönti az új évet. Az együttes Pál István Szalonnával és az Ürmös család tagjaival ad koncertet január 27-én.
A tavaly hagyományteremtő szándékkal indított újévi koncertet a Tolna megyei város általános iskolájában rendezik meg. "Célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet arra: a fővárostól távol is értékes kulturális események zajlanak" - mondta a fiatal előadóművész az MTI-nek.
Zsikó Zoltán hozzátette: kiforrott műsorral készülnek a koncertre, amelyen a Kárpát-medence minden népzenei dialektusából hangzanak el darabok, így többek között hortobágyi, kalotaszegi, mezőségi, rábaközi, felvidéki és sárközi népzenét hallhat majd a közönség.
A koncert a családról, a közösségről is szól majd: fellép Zoltán testvére, Zsikó Zsuzsanna népdalénekes, és a színpadon lesz az Ürmös család három tagja. Zenélni fog az együttesben cimbalmon játszó ifjabb Ürmös Sándor szintén cimbalmos édesapja, Ürmös Sándor, valamint a tehetséges nagybőgős, ifjabb Ürmös Ferenc is.
A 2014-es Felszállott a páva tehetségkutató versenyen a három legjobb vonós banda közé választott Zsikó zenekar az egyik legtöbbet fellépő hazai népzenei együttes, tavaly több tucat koncertjük volt, köztük számos külföldi fesztiválon játszottak.
Zsikó Zoltán beszámolt arról, hogy a zenekar idei koncertprogramja is sűrű lesz, Kőszegen, Szombathelyen, Hatvanban és Pécsen biztosan fellépnek, és várhatóan egy éven belül elkészül második lemezük is.
Az épület alapterületének megduplázásával és teljes gépészeti átalakítással hozhatja létre a PESZTER Kft. a Gondozóházat.