2024.04.18, Csütörtök

Lassan véget ér az advent időszak Tamásiban

infotamasi.hu

2016.12.16. 11:07

Tamásiban a művelődési központ munkatársai a mai naptól kezdődően még egészen december 19-ig várják különféle rendezvényekkel a közös ünneplésre vágyókat.

Hirdetés

Minden nap délután 14 órától várják az adventi vásár árusai a nézelődőket, vásárlókat, ahogy az étel-ital árusok is a vendégeket. December 16-án, pénteken a színpadi programok kezdetekor Porga Ferenc, Tamási Város polgármestere köszönti a résztvevőket, 17 órától sokak kedvence, a Musette Harmonika Együttes lép színpadra karácsonyi műsorával. Őket 18 órától Kegye János pánsípművész műsora követi. December 17-én, szombaton 17 órától az Aranyerdő Óvoda és a Szent Balázs Katolikus Óvoda csoportjai örvendeztetik meg a jelenlévőket. Ezt követően az Őszirózsa Népdalkör, majd a Würtz Ádám Általános Iskola énekkara lép színpadra ünnepi műsorával. 18 órától Abebe Dániel, művésznevén Bebe dalait, műsorát hallgathatják meg. December 18-án, advent utolsó vasárnapján 15 órától kézműves foglalkozásra várják a gyerekeket és szüleiket a művelődési központ előterébe. Ezen a napon 17 órától a Holló együttes Ajándék című interaktív gyermekműsora zajlik majd a téren, remélhetőleg sok gyereknek szereznek vidám perceket. Őket 18 órától Szolnoki Péter és Török Tamás, vagyis a Bon-Bon együttes követi, akik bizonyára elhozzák az elmúlt évek nagy slágereit és ünnepi dallamokat is. Az utolsó adventi gyertyát Porga Ferenc és Marcel Schmidt, Tamási és a testvérváros, Stollberg polgármesterei gyújtják meg. Ehhez a naphoz egy sportesemény is kapcsolódik, a Tamási Szabadidő és Sport Egyesület szervezésében adventi futáson vehetnek részt a sportolni szeretők, a nevezési díjakból származó bevételt az egyesület a Tamási Rászoruló Gyermekekért Alapítvány számára ajánlja fel. Advent utolsó vasárnapjával az adventi programsorozat még nem ér véget, annak lezárására december 19-én 18 órakor kerül sor, amikor a római katolikus templomban ad ünnepi hangversenyt az országos viszonylatban is kiemelkedő művészi színvonalat képviselő dombóvári Kapos Kórus, hogy igazán méltóképpen, ünnepélyesen zárhassuk az advent időszakát és lélekben felkészülten várjuk a karácsonyt.

Helyi hírekadventTolna megyeprogramokTamási