2019.12.11, Szerda

Aktuális

AktuálisBalassagyarmatjogbíróságbírófogalmazó

Elismerés a Balassagyarmati Törvényszék dolgozóinak

2016.03.03 - Lengyelné Nagy Ildikó

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Balassagyarmaton azt mondta, bár az országos felmérések szerint viszonylag kevesen kezdik jogi munkájukat a bíróságokon, az egyetemisták és általában a jogászok között a legnagyobb presztízse ennek a pályának van. Nehéz elismerés nélkül nézni, milyen erőfeszítéseket tesznek a Balassagyarmati Törvényszék dolgozói. A bírói karon belül és az ügyfélkapcsolatokat illetően is olyan együttműködés, odafigyelés mutatkozik meg, ami párját ritkítja az országban.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Balassagyarmaton azt mondta, bár az országos felmérések szerint viszonylag kevesen kezdik jogi munkájukat a bíróságokon, az egyetemisták és általában a jogászok között a legnagyobb presztízse ennek a pályának van. Fontos, hogy legyenek jelentkezők a bíróságokon meghirdetett fogalmazói állásokra. Nehéz elismerés nélkül nézni, milyen erőfeszítéseket tesznek a Balassagyarmati Törvényszék dolgozói. A bírói karon belül és az ügyfélkapcsolatokat illetően is olyan együttműködés, odafigyelés mutatkozik meg, ami párját ritkítja az országban.


Az OBH elnöke a Balassagyarmati Törvényszéken, a Nógrád megyei összbírói értekezlet előtt tartott sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a bírói szakma a jogászi pálya csúcsa. Ott olyan emberekre van szükség, akik szolgálni akarnak és az igazság keresését értéknek tekintik. Ezért fontos, hogy jöjjenek új nemzedékek a bíróságra, akik ezt komolyan veszik.
Minden korszakban komoly küzdelmet jelent a bíróknak, hogy elnyerjék a társadalmi bizalmat, a döntéshozók részéről pedig azt a megbecsülést, amely akár egzisztenciájuk rendezettségét is jelenti. Nincsenek könnyű helyzetben a bíróságok, óhatatlanul olyan döntéseket hoznak, amelyek természetesen nem feltétlenül nyerik el az ügyfelek tetszését. "Csak akkor jöjjenek a bíróságra az emberek, ha úgy gondolják, hogy igazuk van, tehát fontos, hogy jóhiszeműek legyenek a bírósági eljárásokban." A jog, a tények bizonyíthatósága azonban "bonyolult útvesztő" védők, ügyészek, felperesek, alperesek számára, és nagyon nehéz megnyugtató döntéseket hozni. Ezért van jelentősége, hogy a bíróság ne egyszerűen egy védőbástyája legyen az igazságszolgáltatásnak, hanem nyissa ki a kapukat, és találja meg a közös hangot a többi hivatásrenddel.
A Nógrád megyei születésű Handó Tünde annak is hangot adott, hogy nehéz elismerés nélkül nézni, milyen erőfeszítéseket tesznek a Balassagyarmati Törvényszék dolgozói. A bírói karon belül és az ügyfélkapcsolatokat illetően is olyan együttműködés, odafigyelés mutatkozik meg, ami párját ritkítja az országban - mondta.
Benkó Anna, a Balassagyarmati Törvényszék elnöke ismertette: országosan is jó eredmény, hogy a járásbíróságokon az ügyek 88,4 százaléka egy éven belül befejeződik Nógrádban. A másodfokú bíróság nagy arányban helybenhagyja az elsőfokú döntéseket, és kicsi a hatályon kívül helyezések száma, ami azt mutatja, hogy az ítéletek nem csak gyorsak, színvonalasak is. Nagy előrelépés, hogy tavaly az ügyhátralék 17,9 százalékkal csökkent, ez országosan a harmadik legjobb arány.
Bicskei Ferenc, az Országos Bírói Tanács (OBT) soros elnöke a sajtótájékoztatón közölte: az utóbbi egy évben kiemelt jelentőségű feladat a bírói életpálya kidolgozása, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy tizenkét éve nem volt béremelés a bíróságokon. Szakértő testület dolgozik a körvonalazódó, hamarosan a nyilvánosság, illetve a kormány elé kerülő modellen.

forrás: mti

fotó: balassagyarmatitorvenyszek.birosag.hu

Galéria

AktuálisBalassagyarmatjogbíróságbírófogalmazó