Szemerei Levente jövő évi tervei szerint megdöntené a saját rekordját is.
Az országos csúcstartó kijelentette: szeretne az első magyar lenni, aki 2 óra 10 percen belül futja a maratont, és bízik benne, hogy ezt a célját már jövőre eléri.
A Szekszárdi Sportközpont 24 éves atlétája az M4 Sportnak elmondta, hogy már elkezdte a felkészülést a következő évre, amelyet a jól bevált kenyai edzőtáborral indít. Bízik benne, hogy Afrikában csatlakozni tud egy erős maratonfutó csapathoz, s ez segíti majd a 2025-ös céljainak elérésében.
Háttérként elárulta, hogy az év ezen szakaszában a világ összes hosszútávfutója Kenyában készül, ahol ideálisak a körülmények. Ő heti 13 edzést tervez, vasárnaponként pedig 30-40 kilométert fut.
A jövő év céljai között Szemerei elsőként azt említette, hogy félmaratonon szeretne felzárkózni az európai elithez, ezen a távon is meg akarja dönteni az országos rekordot, de a maratonon is szeretne faragni a szeptember 29-én elért magyar csúcsából, amely 2:10:43 óra. Az első 2025-ös maratonja a sevillai lesz, már ezen szeretne 2:10 órán belülre kerülni. Félmaraton 1:01 órával, 10 kilométeren pedig 28 perccel kezdődő idő a célja, utóbbi távon 28:35 perc az országos csúcs.