2024.12.03, Kedd
Újabb fontos szakaszához ért a Tamási Termálfürdő fejlesztése
Fotó: facebook.com/TamasiSpa

Újabb fontos szakaszához ért a Tamási Termálfürdő fejlesztése

magyarepitok.hu, TED

2022.01.17. 14:40

Három ütemben újul meg Tolna megye legnagyobb termálfürdője, amely során egy átfogó fejlesztés keretén belül többek között csúszdaparkkal és új medencékkel is gazdagodik.

Folytatódnak a tamási Ability Gyógyfürdő fejlesztési munkálatai a Tolna megyei, közel kilencezer főt számláló kisvárosban, Tamásiban: már keresik a létesítmény koncessziós tervező – kivitelező - üzemeltetőjét. Legutóbb tavaly májusban számoltunk be arról, hogy a gyógy- és élményfürdő 2011 után újabb jelentős turisztikai beruházásba kezdett a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Kisfaludy-programjának támogatásával.

A program azt tűzte ki céljául, hogy a kerekesszékes, illetve mozgáskorlátozott vendégek minden olyan szolgáltatást igénybe tudjanak venni a gyógyfürdőben, mint ép társaik.

Azóta a tervezési feladatokat érintő közbeszerzési eljárás lezajlott, amelynek keretében a nyertes Arker Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft. elvégezte a felméréseket, a koncepció tervek és a tervezési program véglegesítését, illetve az építési engedélyezési dokumentáció és a tendertervek elkészítését. A tervezési feladat kiterjedt

a meglévő strandfürdő teljes felújítására, melynek során a parkolók, az épületek, a medencék, valamint a kiszolgáló elemek és szolgáltatások, illetve a strand területének a teljes környezete is megújul.

Már keresik a beruházás tervező-, kivitelező és üzemeltetőjét

A projekt következő lépéseként a tenderen most megjelent a koncessziós hirdetmény is, amely során várják az ajánlattételeket. A leírásban felhívják a figyelmet arra, hogy a szerződés keretén belül a nyertes pályázó kizárólagos jogát és kötelezettségét fogja képezni a tervezés, kivitelezés és működtetés, valamint a gyógyfürdő birtoklása, használata és hasznosítása a koncessziós időszak alatt.

A strandfürdő teljes felújítása és fejlesztése három ütemben valósul meg:

  • az I. ütem során elvégzik a szükséges helyreállításokat és a kapcsolódó korszerűsítési munkálatokat,
  • a II. ütemben az I. ütemtől független korszerűsítések és épületre kiterjedő kivitelezések zajlanak majd,
  • a III. ütemben pedig megvalósítják a Csúszdapark és medence építését.

A fenti ütemek továbbá tartalmazzák az engedélyes és kiviteli tervek elkészítését, a projekt komplex kivitelezését.

Az üzemeltetést 180 hónapra, azaz 15 évre határozták meg, amely akár 60 hónappal is meghosszabbítható.

Egy vizes mászófallal is gazdagodik az élménypark

A kivitelezési feladatok kiterjednek a közel 3000 négyzetméteres létesítmény főépületének felújítására, korszerűsítésére, emellett bontási munkákra, új strand épületek létrehozására, a strand környezetalakítására, különböző kültéri elemek megvalósításával.

A projekt során új napozó standok és pihenő felületek is létrejönnek, ezenkívül a parkot fitnesz elemekkel látják el, és egy gyermekjátszótérrel is gazdagodik a fürdő. Mindemellett a gyalogos felületek is megújulnak. A telek déli részén gazdasági kapuval egy szerviz utat alakítanak ki az üzemeltetéshez, de parkolók építése is szerepel a feladatok között.

A medence vizek elvezetésére ülepítős rendszert telepítenek, és élmény elemként egy vizes mászófalat alakítanak ki.

A meglévő medencék lábmosóit vízforgatóval látják el, illetve vízgépészeti felújítása is megtörténik, a szürkevíz ellátás kiépítése mellett.
 

Új medencéket, valamint egy tágas étterem részt is kialakítanak

A strand jelenlegi bejárattal szemközti épületének (korábbi strandbejárat) részbeni visszabontásával egy 569 négyzetméteres vendéglátó egységet alakítanak ki, fedett és szabadtéri fogyasztótérrel, amelyet a fürdő medence teréhez csatlakoztatnának egy zárt folyosóval. Emellett a csúszdaparkhoz kapcsolódóan további vendéglátó helyiségeket terveznek kialakítani.

A meglévő termál medence is felújításon megy keresztül, valamint új árnyékoló szerkezetet kap, a teljes vízgépészeti berendezések cseréjével.

A meglévő 33-as medencét felújítják, a meglévő medencén belül egy új, feszített víztükrű, 25 méteres medencét alakítanak ki, a csúszdatoronnyal ellátott csúszdaparkot pedig a jelenlegi sportpályák területén helyezik el, csúszdatorony medencével.

A fürdő továbbá is megőrzi mozgáskorlátozott-barát jellegét, illetve a gyógyászati- és gyógyfürdő szerep nemcsak megmarad, hanem erősödik is a fejlesztések által.

Helyi hírekTolna megyeTamásigyógyfürdőkfürdőfejlesztés