Tolna Város Önkormányzata az elmúlt évhez hasonlóan idén is csatlakozik a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akcióhoz, amelyre ezúttal nem tavasszal, hanem szeptember közepén kerül sor.
A tavalyi felhíváshoz a korábbinál is többen csatlakoztak, civil szervezetek, városi intézmények mellett az iskolák is bekapcsolódtak a munkába. Így a városban összesen mintegy 350 résztvevője volt az akciónak – a megyében Tolna volt a TeSzedd akció legaktívabb települése.
A város vezetése bízik benne, hogy idén hasonló lelkesedéssel és létszámban lesznek azok, akik önkéntes alapon is szívesen tesznek környezetünk tisztaságáért, részvételükkel hozzájárulnak a környezettudatos szemlélet további terjedéséhez.
Az országos akcióra idén szeptember 15-16-17-én kerül sor. Tolnán és Mözsön szeptember 15-én, pénteken 14 órától 17 óráig hirdetik meg a központi szemétszedést. Ezt követően pedig – az eddigi gyakorlatot követve – közös estebéddel (babgulyás) zárul a program, ha az időjárás engedi, a Duna-parton.
Forrás: tolna.hu
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.