2021.03.08, Hétfő

Helyi hírek

Helyi hírekBonyhád

Három nap a könyvekről szól Bonyhádon

2016.06.07 - Kiss Mónika

Elsősorban sikerszerzőkkel találkozhat a Bonyhádon pénteken, június 10-én kezdődő, XVI. Völgységi Könyvfesztivál közönsége. A programsorozat 2000-ben egynapos rendezvényként indult, majd az évek során háromnapos könyvfesztivállá nőtte ki magát.

A bonyhádi könyvfesztiválon hat kiadó, az Atheaneum, a Historium, a Kronosz, a Maxim, a Móra, a Szalai mutatja be kínálatát, és megjelenik a kiadványaival a Völgységi Tájkutató Alapítvány is - mondta Csiki Éva, a rendező Solymár Imre Városi Könyvtár munkatársa.
A háromnapos rendezvény közönsége találkozhat mások mellett a népszerű történelmi regényeket jegyző Benkő Lászlóval, Bíró Szabolccsal, illetve Cselenyák Imre prózaíróval, Kovács Violetta újságíróval, a K9kommandó és Tari Annamária pszichológussal, az Online generációk című könyv szerzőjével, Vadadi Adriennel, népszerű gyermekkönyvek szerzőjével - tette hozzá.


A fesztiválon bemutatja a tavaly ősszel feltárt bonyhádi gótikus templomról készült könyvét Szabó Géza régész. A Bonyha - a Völgységi Pompeji középkori temploma című kötet a Laurus Alapítvány kiadásában májusban jelent meg 500 példányban. 

Szombaton 10 és  18 óra között egészségügyi állapotfelmérések,szűrések és családi programok lesznek a bonyhádiEgészségfejlesztő Iroda munkatársaival.

Lesznek érdekes előadások, zenés-táncos műsorok (például fellép a Bartina együttes), és vasárnap "Mozdulj Bonyhád!" elnevezésű futóverseny.

Részletes napi program IDE kattintva érhető el.

forrás: mti, Solymár Imre Városi Könyvtár
   

Galéria

Helyi hírekBonyhád