2024.10.05, Szombat

Újabb rekordot állított be a Paksi Atomerőmű

mti

2017.02.12. 13:05

2016-ban a Paksi Atomerőmű minden korábbinál több villamos energiát termelt. Emellett mindhárom blokkja megkapta az üzemidő meghosszabbításához szükséges engedélyt is.

Termelési rekordot jelent a Paksi Atomerőmű történetében a tavaly megtermelt 16 053,9 gigawattóra (GWh) villamos energia, amely a hazai bruttó termelés 51,3 százalékát adta, a fogyasztásnak pedig a 36,5 százalékát tette ki - ismertette Hamvas István.

Az atomerőmű értékesítési árbevétele 174,75 milliárd forint volt 2016-ban az előző évi 173,72 milliárddal szemben, adózás előtti eredményként pedig 18,27 milliárd forintot könyveltek el.

Kitért arra is, hogy a hasonló blokktípusok közül elsőként százszázalékos volt a paksi 3. blokk teljesítmény kihasználtsági mutatója, azaz az év minden pillanatában hibamentesen, kiesés nélkül működött. Ez a jelzőszám a négy blokk átlagát tekintve is kimagasló, soha korábban nem volt még 91,38 százalék. 

Hamvas István arról is beszámolt, hogy az elmúlt évben 17 jelentésköteles esemény történt, de egyik sem érte el a nemzetközi skálán az egyes szintet sem.    

Tovább csökkent az üzemeltetés és karbantartás során elszenvedett kollektív dózis értéke is.

Csiba Péter, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az elmúlt év leghidegebb telét éltük át, Magyarországon sem gáz, sem áramellátási gond nem volt. Utóbbi - mint hangsúlyozta - elsősorban a Paksi Atomerőmű érdeme, amely a "magyar ellátásbiztonság letéteményese az áramellátás terén". Külön kiemelte, hogy a Paksi Atomerőmű tavaly áttért a 12-ről a 15 hónapos üzemanyag ciklusra.

Az új, úgynevezett C15 ciklus gazdasági előnyeit kifejtve Hamvas István azt mondta, hogy kevesebb fűtőanyagkazettát használnak, csökken a kis és közepes aktivitású hulladék mennyisége, kezelésének költsége. Összességében a közel egymilliárdos beruházás évente 3,2 milliárd forintos megtakarítást jelent, hasonlóan a teljesítménynöveléshez, ami szintén a beruházási érték háromszorosát hozza minden évben.

Hasonló nagyságrendű hatékonyságnövelésre a vezérigazgató szerint már nincs lehetőség, de továbbra is keresik a fejlesztési lehetőségeket. A már megkezdett turbinaátalakítás eredményeként mintegy harminc megawattal nő az atomerőmű kapacitása, ami 90 ezer háztartás éves energiaellátásával egyenértékű.

Logikus, hogy ilyen mutatók mellett gondolkodunk azon, hogy minél tovább termeljenek a paksi blokkok - utalt az üzemidő hosszabbításra Hamvas István. Azt mondta, tavaly a hármas blokk megkapta az engedélyt és elkészítették a 4. blokkra vonatkozó kérelmet, amit benyújtottak az Országos Atomenergia Hivatalhoz.

GazdaságPaks2016villamosenergia termelésPaksi Atomerőműrekord