2024.04.19, Péntek

Egészségtelenül élnek a nógrádi diákok

2016.02.25. 13:42

Hirdetés

A magyar diákok negyede túlsúlyos, vagy elhízott, az állóképességi szintjük pedig lehangoló. Ez derült ki a 2014/2015-ös tanévben elvégzett Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt eredményeiből. Testnevelés óra keretében állóképesség felméréseket végeztek: törzsemelés, hasizom erősítő feladatok, ingafutás, kézi szorítóerőt mérő feladatok. Az eredmények nem túl biztatóak. A testnevelőkre és a szülők közreműködésére is szükség van, hogy a gyermekeket biztassák a testmozgásra, az egészséges étkezésre, életminőségük javítására, hiszen ez kihatással lesz majd a későbbi életükre.

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Cooper Intézet összefogásában kidolgozott programban először mérték fel több mint 623 ezer diák egészségi állapotát. A 2014/2015-ös tanévben a pedagógusok közel 3000 iskolában végezték el a méréseket, amelyekre az MDSZ mintegy 8000 tanárt készített fel, az intézményeknek pedig biztosította a felméréshez szükséges eszközcsomagot, kézikönyvet és oktatófilmet is. A tesztek az általános iskola 5. évfolyamától kötelezőek.
A kilenc fittségi paraméter összesített eredményei szerint a diákok a leggyengébben a törzsemelés és az ingafutás tesztben (20 méteren oda-vissza gyorsuló iramban), legjobban pedig a kézi szorítóerő mérésében és a hasizomtesztben teljesítettek. Az összegzés készítői megállapítják: megdöbbentő, hogy az állóképesség szempontjából a fiúknak csak 63,6, a lányoknak pedig mindössze 51,7 százaléka esik az egészségzónába, egynegyedük túlsúlyos, ami a vezető népbetegségek egyik legfőbb kiváltó oka.
A legegészségesebbnek számító régió Közép-Magyarország volt, a leggyengébb eredményeket Heves és Nógrád megye diákjai produkálták.
"Szeretnénk, ha a testnevelőkön kívül minden szülő megismerné és fel is használná a NETFIT eredményeit, hiszen gyermekeink egészsége, rendszeres mozgásra ösztönzése túlmutat az iskolán, családi ügy" - mondta Molnár László, az MDSZ szakmai igazgatója, aki hozzátette: lényeges, hogy a diákok is tisztában legyenek a mérési eredmények jelentésével, mert ha felelősséget vállalnak egészségükért és fittségük fejlesztéséért, akkor életminőségük, közvetve pedig továbbtanulási, munkaerő-piaci lehetőségeik is javulnak. 
Az MDSZ az eredmények miatt szükségesnek tartja új, a rendszeres testmozgás lehetőségét biztosító programok létrehozását, modellek kidolgozását. A szövetség szerint érdemes az állóképesség javítására fokozott figyelmet fordítani a testnevelés-oktatás hosszú távú tervezésekor, mert az állóképességért felelős élettani működések befolyásolják a gyermek- és felnőttkori fizikai, szellemi teljesítőképességet is.

forrás: mti

fotó: mdsz.hu

Galéria

AktuálisMagyar Diáksport SzövetségegészségFittségi Teszttestnevelésállóképesség