2024.04.19, Péntek

Véget ért a szekszárdi Ady Endre Szakképző Iskola 10. és 11. évfolyamos rendészeti képzésben résztvevő tanulók szakmai nyári gyakorlata.

Hirdetés

A nyári gyakorlat szakmai elméleti és gyakorlati feladatokból állt, mely a középiskolában folytatott tanulmányaikra épült.

A fiatal rendész tanulók a közrendvédelmi, közlekedésrendészeti, jogi órákon túl meglátogatták a vízirendészeket, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol betekintést nyertek a Tevékenység-irányítási Központ, a Bűnügyi Technika Osztály munkájába.

Színes szakmai programokon vettek részt, ahol további gyakorlatot szerezhettek alaki ismeretekből.

Illés László rendőr alezredes a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály szenior állományú munkatársa, aki több évtizedes kiemelkedő rendőri pályafutást követően nyugállományba vonul, utolsó alkalommal tartott alaki szemlét a diákoknak.

A nyári gyakorlat programjait, foglalkozásait 34 diák teljesítette sikerrel.

Galéria

Aktuálisrendészeti képzésnyári gyakorlatSzekszárdTolna megyeAdy Endre Szakképző Iskola