2024.04.19, Péntek
Négy Tolna megyei HUNOR tag vett részt a múlt heti nemzetközi gyakorlaton
tolna.katasztrofavedelem.hu

Négy Tolna megyei HUNOR tag vett részt a múlt heti nemzetközi gyakorlaton

tolna.katasztrofavedelem.hu

2019.04.17. 08:00

Hétnapos NATO gyakorlaton vett részt a HUNOR hivatásos mentőszervezet kilencven fővel keresőkutyával és tíz gépjárművel Romániában. A négy Tolna megyei tagot számláló csapat április 7-én, vasárnap indult el Romániába, a „Vigorous Warrior 2019” elnevezésű NATO gyakorlatra, ahol harminchat ország kétezer-ötszáz résztvevője gyakorlatozott földön, vízen és levegőben, öt napon keresztül, öt romániai városban.

Hirdetés

A mentőszervezetek tagjai hétfőn elsősorban kutyás kereséssel azonosítottak romok alatt rekedt személyeket, az alpintechnikai szakemberek pedig kötéltechnikai mentéssel, függőleges kötélpálya kiépítésével eresztettek le egy sérültet egy többemeletes ház felső szintjéről. Eközben a műveleti bázistól majdnem háromszáz kilométerre, Cincuban (Nagysink) a magyar katasztrófavédelmi szakemberek az Országos Mentőszolgálat munkatársaival együtt irányították az ottani mentési feladatokat és dolgoztak a károk felszámolásán. A magyar egység a nap folyamán összesen huszonhárom „sérültet” – köztük három gyermeket – látott el, illetve helyezett biztonságba a román mentőszolgálat szakembereivel közösen. A gyakorlat irányító testületébe delegált magyar szakértő a közlések kiadásában, a gyakorlat végrehajtásában tevékenykedett.

Kedden Bukarestben harminc, Cincuban tizenegy embert „mentettek meg” sikeresen. Bukarestben a romok alatt rekedt áldozatokat a földrengéskutatás és mentés szabályai szerint, az ENSZ INSARAG Irányelv alapján mentették ki és adták át a román mentőszolgálat munkatársainak. A csapat kutatási komponense keresőkutyával, a mentési komponens kötéltechnika alkalmazásával, valamint födém- és faláttöréssel kutatták fel és mentették meg az „áldozatokat”. A tagok tevékenységét a biztonsági tisztek felügyelték, egyben ellenőrizték az épületek állékonyságát és stabilitását. A HUNOR kedden a közepes INSARAG kategóriájú román mentőcsapattal és a román mentőszolgálat tagjaival dolgozott együtt.

A HUNOR mentőszervezet öt komponense – vezetés-irányítás, kutatás, mentés, egészségügy és logisztika – együttesen biztosította a nemzetközi gyakorlat harmadik napjának sikerét és eredményességét. A mentési munkálatokat nehezítette, hogy három városban – Bukarestben, Ciolpaniban és Cincuban (Nagysink) –, három kárterületen kellett a HUNOR tagjainak helytállni. A Bukaresttől 270 kilométerre lévő Cincuban egységes irányítás mellett koordinálták az egyes mentési fázisokat a Ciolpaniban felállított műveleti bázisból.

Csütörtökön egy feltételezett robbanás helyszínére riasztották a HUNOR Cincuban lévő egészségügyi komponensét, tíz sérültet kellett ellátni. Az elmúlt napok esőzései miatt felázott utakon azonban a mentő gépjárművek nem tudták megközelíteni a kárhelyszín pontos helyét, így az egészségügyi személyzet gyalog indult el. Az elsődleges felderítést követően a HUNOR egysége a gyakorlat műveleti irányítóinak kérésére átadta a kárterületet a román egészségügyi csapatnak, az egységnek pedig egy életveszélyes állapotban lévő sérültet kellett az egyik kórházból továbbszállítania.

A gyakorlat csütörtök éjszaka, egy három helyszínből álló METRO gyakorlattal zárult a belvárosban lévő Romana térnél, ahol a HUNOR mentőszervezetnek összetett mentési feladatot kellett végrehajtania. A NATO-terepgyakorlat péntek hajnali 5 órakor fejeződött be. A HUNOR mentőszervezet ezzel Bukarestben és Cincuban is befejezte tevékenységét, az állomány a felszerelésekkel és a tehergépjárművekkel szombat délután érkezett haza.

A HUNOR mentőszervezetnek nyolc Tolna megyei tagja van, közülük a nemzetközi gyakorlaton Jantner Attila tű. százados, Juhász István tű. főhadnagy, Kircz Imre tű. főtörzszászlós és Máté János tű. őrnagy vettek részt.

AktuálisTolna megyeKatasztrófavédelemHUNORnemzetközi gyakorlat