2024.10.11, Péntek

Átvette megbízólevelét Süli János országgyűlési képviselő

telepaks.net

2018.04.27. 20:51

Családja, barátai és a paksi városvezetés tagjai körében vette át képviselői megbízólevelét Süli János. A választások immár végleges eredményét dr. Blazsek Balázs főjegyző, a választási iroda vezetője ismertette, a megbízólevelet Bedecs Ferenc, a választási bizottság elnöke adta át.

A választás jogerős lezárása megtörtént, a Tolna megyei 3. választókerületben 61 504 választásra jogosult közül közülük 41 254 jelent meg, az érvénytelen szavazatok száma elenyésző volt. A Fidesz-KDNP jelöltje, Süli János 23 605 szavazatot kapott, ami a választásra jogosultak 57.78%-át teszi ki, ismertette az immár végleges eredményt dr. Blazsek Balázs, majd felkérte Bedecs Ferencet a megbízólevél átadására.

Süli János a dokumentum átvétele után ismét köszönetet mondott mindazoknak, akik mellette álltak és segítették a munkájában, a kampányban. – Elkezdjük a feladatokat végrehajtani, amik a választókerületben várnak ránk – mondta. Hangsúlyozta, hogy nemcsak azok számíthatnak rá, akik rá szavaztak, hanem a választókerület minden állampolgára.

Arra is kitért, hogy az országgyűlés május 8-án alakul meg, akkor teszik le az esküt és választják meg a bizottságokat. Röviddel ezután – várhatóan még május végéig – az új kormány is létrejön, hogy ennek kik lesznek a tagjai, arról a miniszterelnök ad majd tájékoztatást. Az viszont már bizonyos, hogy az országgyűlésre a magalakulása utáni hetekben kemény munka vár, július végéig rendszeresek lesznek majd a parlamenti ülések.

Süli János beszámolt róla, hogy váltottak már szót a munkamegosztásról Hirt Ferenccel, aki listán szerzett mandátumot szintén a Fidesz-KDNP jelöltjeként. – A térség ügyeit meg tudjuk beszélni, a feladatokat meg tudjuk osztani – vázolta Süli János.

Habár a választások eredménye jogerős, a választási irodának vannak még feladatai. A pénzügyi elszámoláson, iratmegsemmisítésen dolgoznak – tájékoztatott dr. Blazsek Balázs. Azt is megjegyezte, hogy kivételes volt ez a választás abból a szempontból, hogy a választási bizottságnak nem volt dolga, példa nélküli, hogy a választás napján nem is kellett összeülniük, mert semmilyen jogorvoslati kérelem, a választás tisztaságával kapcsolatos bejelentés nem érkezett.

-Higgadtan zajlottak a választások, jogsértés nem történt, a kampány a választókerületben nem volt durva, a szavazókörökben megfelelő számú szakember állt rendelkezésre – összegezte a választási iroda vezetője.

AktuálisTolna megyeSüli Jánosmegbízólevél