2024.04.19, Péntek

Sok tűzoltó csatlakozott a paksiak jégről mentési gyakorlatához

Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

2017.01.20. 08:30

A Paksi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság mindhárom szolgálati csoportja a jégről mentést gyakorolta a faddi Duna-holtág befagyott vizén. Hozzájuk csatlakoztak a tolnai önkormányzati, valamint a faddi és dunaszentgyörgyi önkéntesek is.

Hirdetés

A holtág vizén közel húsz centiméteres jégtakaró keletkezett már a tartós hidegnek köszönhetően, és Gaszner Róbert tű. alezredes tűzoltóparancsnok elmondása szerint a gyakorlat mindhárom napján újra léket kellett vágniuk, mert a következő napra mindig visszafagyott.

A gyakorlat mindhárom napon a Faddi Önkéntes Tűzoltó Egyesület szertárában munkavédelmi oktatással vette kezdetét, ahol a vonatkozó jogszabályokat is megbeszélték a résztvevők. Ezt követően a faddi holtág jegén léket vágtak, elhelyezték benne a kimentendő fabábut, majd a taktikai megbeszélés után párokban, kötélbiztosítás mellett, a jégre felhasalva, létra segítségével indultak a bajba jutott megmentésére.

A gyakorlatot követően elemezték annak végrehajtását és levonták a megfelelő következtetéseket. Az elmúlt évek enyhe teleit tekintve ritkán adódik lehetőség arra, hogy gyakorolják a jégről mentés fogásait, viszont fontos, hogy a tűzoltók ezzel is készség szinten tisztában legyenek, ezért használnak ki minden alkalmat a gyakorlat végrehajtására, összegezte az elmúlt napok tapasztalatait a tűzoltóparancsnok.

AktuálisTolna megyeKatasztrófavédelemtűzoltóságjégPaksönkéntesduna-holtág