50 helyi rászoruló gyermek kapott ajándékot Tolna városban december 15-én.
A "Tedd szebbé a karácsonyt!" című jótékonysági ajándékgyűjtési akció az idei évben a Tolnai Háló Közalapítvány, a Családsegítő Központ, a Civil Voks Tolnai Egyesülete, a Tolnai Kulturális Központ és Könyvtár, a Mözs-Tolnai Református Nőszövetség, a Magyar Vöröskereszt Tolnai Szervezete és a Tolnai Plébánia Karitász csoportja összefogásában valósult meg.
Az ajándékátadó ünnepség a MAG-Házban került megrendezésre, 2016. december 15-én, ahol 50 helyi rászoruló gyermek vehetette át a névre szóló ajándékát.
Az adventi műsorról a Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskola Színjátszó Köre gondoskodott.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.