A Füleki Városi Művelődési Központ első ízben rendezi meg A táncművészet világnapja című műsorát szombaton.
A Füleki Városi Művelődési Központ első ízben rendezi meg A táncművészet világnapja című műsorát szombaton, a hagyományteremtő szándékú rendezvényen több mint kétszáz szereplő lép színpadra.

Illés Kósik Andrea, az intézmény igazgatója elmondta, a táncművészet nemzetközi világnapja alkalmából mutatja be csoportjait a Füleki Városi Művelődési Központ, ahol január óta több mint 120 gyermek és felnőtt táncol heti rendszerességgel, de vendégeket is hívtak a kétórás, több mint kétszáz szereplőt felvonultató rendezvényre.
A tánc világnapját az UNESCO kezdeményezésére 1982 óta április 29-én ünnepelik a világban.
forrás: mti

Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.