2024.03.29, Péntek

Partnertelepülés lesz Bonyhád és Madéfalva

2016.03.15. 14:28

Hirdetés

Partnertelepülési kapcsolatra lép a Bonyhád és a romániai Madéfalva önkormányzata, az erről szóló szerződést március 15-én, Bonyhádon írta alá ünnepélyesen a két polgármester.

"Bonyhád lakossága ezer szállal kötődik Madéfalvához, hiszen ha nincs Madéfalva, nincs bukovinai székelység sem" - mondta Filóné Ferencz Ibolya, a völgységi város polgármestere. 
Bonyhád lakosságának jelentős része ugyanis bukovinai székely származású. Bukovinában pedig az 1764-es madéfalvi veszedelem után telepedtek le Csíkből elmenekült székelyek, akik másfél évszázadon át éltek a soknemzetiségű régióban - ismertette a polgármester. Egy részüket a 19. század végén az Al-Dunához telepítették át, majd 1941-ben mintegy 4500 székelyt a Bácskába. Utóbbiak végül Magyarországon, a többi között völgységi településeken találtak új otthonra.
A polgármester azt is elmondta, hogy a Bonyhád és Madéfalva között meglévő, élő kapcsolat válik most hivatalossá, amit Szentes Csaba, a csíki település polgármestere kezdeményezett.
Utalt arra, hogy bonyhádi székhellyel működik a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, és az ott élő székely származásúak magánúton is sokszor részt vettek a madéfalvi megemlékezéseken. A szövetség elnöke Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár volt, aki segítette a Siculicidium kápolna megépítését és a madéfalvi veszedelem emlékművének megújítását. Megemlítette, hogy a szövetség által rendezett Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivál fényét többször emelték a madéfalvi táncosok és zenészeik. A bukovinai székelyek hazatelepítésének 70. évfordulójára rendezett bonyhádi kiállítást Madéfalván is bemutatták.
Madéfalvát (Siculeni), a Hargita megyében fekvő felcsíki települést mintegy 2700-an, túlnyomó többségben magyarok lakják. Eddigi magyarországi testvértelepülései Mogyoród, Somberek, Ercsi és Herend.

mti

Galéria

Helyi hírekBonyhádbukovinaszékelymadefalvapartnertelepülés