2024.04.17, Szerda

7,2 millió tonna kalászos gabona termett idén

mti

2017.09.25. 13:21

Idén 8,7 százalékkal kevesebb, 7,2 millió tonna kalászos gabona termett a tavalyinál 10 százalékkal kisebb területen - közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn. 

Hirdetés

 

A termésátlagok a zabon és a tritikálén kívül felülmúlták az előző évi értékeket. A búza termésátlaga mindössze 10 kilogrammal maradt el eddigi rekordhozamától. Az árpa hozama kiemelkedő volt, hektáronként 5270 kilogramm termett.
A legjelentősebb kalászos gabona a búza, amely az összes kalászos gabonatermés 73 százalékát adta 2017-ben, tavaly ez az arány 71 százalék volt. Búzából az egy évvel korábbinál 7,9 százalékkal kisebb területről 6,5 százalékkal kevesebb termést takarítottak be; a termésátlag hektáronként 5440 kilogramm volt, 1988 óta a legmagasabb Magyarországon. A búza idei termésátlaga a megelőző öt év átlagát 15 százalékkal haladta meg.

Az árpa betakarított területe az egy évvel azelőttinél 15, termésmennyisége 12 százalékkal kevesebb volt, miközben a hektáronkénti termésátlag 3,5 százalékkal nőtt. A hektáronkénti 5270 kilogramm termésátlag a 2012-2016. évek átlagát több mint 19 százalékkal haladta meg.

A tritikálé betakarított területe 21 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban. A learatott termés mennyisége csaknem negyedével, a termésátlag 4,3 százalékkal csökkent.

A zab esetében a tavalyinál 7,2 százalékkal kisebb területről az előző évinél 12 százalékkal kevesebb termést takarítottak be, így az átlagos hozam 4,6 százalékkal lett alacsonyabb.

Rozst több mint 25 ezer hektáron, a tavalyinál 1,8 ezer hektárral kisebb területen arattak. A termés a 2016. évihez képest közel azonos volt, a termésátlag 7,4 százalékkal emelkedett.

Országos hírekTolna megyegabonatermésátlag