2024.04.19, Péntek

Nógrádi vonatbaleset - Vádat emeltek három vasutas ellen

2016.02.18. 11:23

Hirdetés

Három vasutas ellen tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség a tavaly augusztusban Nógrád megyében történt vasúti baleset miatt. Tavaly augusztus 16-án az Acsa és Galgaguta közötti nyílt vasúti pályán két személyvonat ütközött össze. A balesetben öten súlyos, csonttöréses sérüléseket szenvedtek, huszonegyen könnyebben sérültek meg, a szerelvényekben pedig 143 millió forint kár keletkezett.


A 78-as számú, egyvágányú vasútvonalon a galgamácsai és a nógrádkövesdi forgalmi szolgálattevő - az Aszódról Balassagyarmatra induló vonat késése miatt - az egymással szemben közlekedő szerelvények találkozását Nógrádkövesd helyett Acsa-Erdőkürt állomásra helyezte át. Az erről szóló írásbeli rendelkezést a galgamácsai szolgálattevő átadta az Aszód felől érkező vonat mozdonyvezetőjének és vezető jegyvizsgálójának, ők azonban - szabályellenesen - nem olvasták el, a szolgálattevő pedig a szakadó esőben szóban nem közölte velük a rendelkezést, így a megismétlését sem követelte meg tőlük.
A mozdony vezetője Acsa-Erdőkürt állomásra érkezve nem várta meg a Balassagyarmatról érkező vonatot, hanem 8.33 órakor továbbindult Nógrádkövesd felé, annak ellenére, hogy erre nem volt menetengedélye. Röviddel ezután már óránkénti 55 kilométeres óránkénti sebességgel haladt a szerelvény a nyílt pályán, amikor észlelte, hogy szemből hasonló sebességgel érkezik az Aszód felé tartó vonat.
A mozdonyvezetők azonnal gyorsfékezést hajtottak végre, de a baleset már nem volt elkerülhető, a vonatok sebessége az ütközéskor is körülbelül 28 kilométer/órás volt.

A Balassagyarmati Járásbíróságra benyújtott vádiratban az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta a három vasutasra.

forrás: mti

fotó: hirado.hu

Galéria

Helyi hírekvonatbalesettárgyalás