A fesztivál a több tucatnyi koncerten túl hat tábort, három versenyt és kiállításokat is jelent.
Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivált rendeznek Pakson és hat környékbeli településen augusztus 21-től 29-ig.
Az immár hatodszor megszervezett rendezvénysorozat a hivatásos és műkedvelő együttesek ünnepe, amelyet idén Pakson, Dunaföldváron, Dunaszentgyörgyön, Gerjenben, Kalocsán, Madocsán és Tolnában tartanak meg - jelentették be a szervezők.
Mint írták, a fúvószene a koncertélet zenei stílusai mellett hazánk népzenéjében, egyházi kultúrájában és a nemzeti műzenében egyaránt évszázados tradíciókkal rendelkezik, emellett a dzsessz is a sajátjaként él vele.
A Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál a több tucatnyi koncerten túl hat tábort, három versenyt és kiállításokat is jelent. A 2016-ban Paksról indult rendezvényen évente mintegy tízezer hallgató és látogató vesz részt.
Az idei fellépők között lesz Harcsa Veronika, Mészáros János Elek, Vásáry André, Bábel Klára, St. Martin, a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes, az Anima Musicae Kamarazenekar, a Budapest Saxophone Quartet, a Police Big Band, a Szolnoki Légierő Zenekar, a Talamba Ütőegyüttes, valamint a fesztivál igazgatója, Kovács Zalán László tubaművész.
Külföldi fellépők Németországból, Ausztriából, Horvátországból, Luxemburgból, Törökországból, Japánból és az Egyesült Államokból érkeznek. A Fesztivál fővédnöke Kovács Pál, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár.