2024.03.29, Péntek
Szavalattal lepte meg a közönséget Fehérvári Tamás Kölesden
tolnamegye.hu

Szavalattal lepte meg a közönséget Fehérvári Tamás Kölesden

tolnamegye.hu

2019.03.05. 19:00

A megyei közgyűlés elnöke egy Juhász Ferenc költeménnyel kezdett bele beszédébe, amelyben a megye művészeti alkotásait méltatta, közöttük Könyv Kata festőművészét. A Kismegyeházán ugyanis kiállítás megnyitóra került sor szerdán, a megyei önkormányzat projektje keretében.

Hirdetés

Az elnök szerint nagy változások zajlanak világunkban, melyeket nem szükséges minősítenünk, hanem egyszerűen meg kell találnunk a helyünket. A – Könyv Katáéhoz hasonló – alkotásokra szükségünk van mindennapi életünk során, mert azok képesek megkönnyíteni szívünket, hiszen mind lelkünkre, mind testünkre hatással vannak. Törekednünk kell arra, hogy a vizuális értékek fennmaradjanak, jó hatást gyakorolva ránk és utódainkra.

 

 

Mint az dr. Baranyai Eszter megyei aljegyzőtől elhangzott, a Tolna Megyei Önkormányzat kiemelt feladatának tartja a Tolna megyei identitás erősítését. Ennek egyik eszköze például, hogy „A helyi identitás és kohézió erősítése Tolna megye 8 településének irodalmi, képzőművészeti és zenei hagyományainak visszatanításával” című projekt keretében közösségfejlesztési és identitás-erősítő programokat valósít meg. Az érintett települések közösségi életének feltárásán túl a megye értékeit bemutató és népszerűsítő, közel 100 program valósul meg 2021 tavaszáig közösségfejlesztési, zenei, irodalmi, képzőművészeti, értéktári területeken.

Könyv Kata kiállításával a projekt képzőművészeti vonalának nyitórendezvényére került sor. A képzőművészeti program egyik célja, hogy a valamikori kölesdi Látás-mozgalom kultúra- és közösségformáló munkája felelevenedjen, és az alapokat felhasználva, a mai korra igazítva és továbbfejlesztve újjáéledjen.

Az aljegyző kifejezte szándékát, hogy új látásmóddal, az Új Látás nyelvén is minél többen megtanuljanak beszélni. Legyen az a zene, a képzőművészet, az irodalom, a népművészet, a kultúra, vagy akár a sport nyelve – mindegy, ki melyiket beszéli, csak azt közösségekben, szeretettel tegyük, egymás arcait megismerve, tisztelve, és színesítve.

 

 

Baky Péter nyitotta meg, egyben méltatta a Barcsay-díjas festőművész Könyv Kata kiállítását, aki szintén szólt munkáiról.

A kiállítás március 27-ig tekinthető meg Kölesden, a Kismegyeházán, ahova szeretettel várnak mindenkit.

KultúrakiállításTolna megyeKölesdJuhász Ferenc