2018.11.15, Csütörtök

Hirdetés

Szemtanú kiállítás érkezik Szekszárdra

Szemtanú kiállítás érkezik Szekszárdra

2018.07.04. 21:00

Különleges kiállítás érkezik a Művészetek Házába. Izrael állam függetlenségének 70. évfordulóját ünnepelte 2018-ban.

Hirdetés

A Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társasággal közös szervezésben mutatjuk be a Szemtanú és a Dan folyótól Eilatig – Utazás Izraelen át című kiállításokat. A Szemtanú című kiállítás - mely a zsidó állam születésére emlékeztet - az Izrael Állam Nagykövetsége és az Art Today Kft szervezésében jött létre. Célja hogy bemutassa azokat a művészeket, akik meghatározó szereplői voltak a modern Izrael vizuális kultúrájának kialakításában, illetve akik nemzetközi színtéren is jelentős sikereket értek el az államalapítás előtti években és a XX. század első felében. A kiállításon bemutatott alkotások két tematika köré épülnek, egyrészt a szociális helyzetre, másrészt Izrael történelmére és geopolitikai viszonyaira fókuszálnak. A tárlaton két művész, a dokumentarista fotós Zoltan Kluger és a grafikus Dan Reisinger alkotásaiból látható válogatás a Művészetek Háza földszintjén.

A kiállítótér emeletén A Dan folyótól Eilatig – Utazás Izraelen át című kiállítás kerül megrendezésre, mely az Izraeli Turisztikai Minisztérium fotósainak munkáin keresztül Izrael állam jelenét tárja elénk.

 

 

Ünnepi megnyitó:

  • 2018. július 10. kedd 18:00 óra

Köszöntőt mond:

  • Horváth István, országgyűlési képviselő

Megnyitja:

  • Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke

Közreműködik:

  • Fellegi Balázs operaénekes
  • Kardos Dániel gitárművész

Információ:

  • A kiállítás 2018. június 29 és augusztus 5 között tekinthető meg. (Az intézmény 2018. július 16 –tól 2018. július 29-ig zárva tart.)
  • Belépődíj: 500 Ft, Nyugdíjas/Diák: 300 Ft.
kiállításTolna megyeSzekszárdMűvészetek HázaSzemtanú