Második alkalommal rendezték meg a Baglyasi nyárköszöntőt a városrészen.
Homoga László területi önkormányzati képviselő kezdeményezésére, a városi önkormányzat támogatásával tavaly rendezték meg először a programot, mely olyan nagy sikert aratott, hogy idén is sor került a rendezvényre. 2016. június 11-én a baglyasi diákotthon területén már a délelőtti órákban elkezdődtek a programok.
Fekete Zsolt polgármester köszöntő beszéde után ifjú tehetségek léptek színpadra, majd bemutatták a megyei Vöröskereszt új vezetőjét, Szilágyi Leonórát. A nap folyamán bemutatkoztak a jövő színjátszói, tehetséges ökölvívói, zenészei, táncosai, íjászai, és látványos kutyabemutatót is megtekinthettek az érdeklődők. A programot tombolasorsolás zárta.
forrás: salgotarjan.hu

Aszfaltozás, útépítés 40 Celsius-fokos kánikulában? Hőkupola, villámárvíz, aszály, extrém UV-sugárzás – a klímaváltozás hatásai a hétköznapjaink részévé váltak. Ez a folyamat nemcsak az építőipari beruházások környezeti hatásainak csökkentését teszi megkerülhetetlen feladattá, hanem a kivitelezés során a fizikai klímakockázatokhoz való alkalmazkodást és a STRABAG magyarországi egységeinél közel 2800 magyar munkavállaló biztonságának maximalizálását.